A Brigitta felhasználó összes verse >>>
Önfelderítés
Fáj.
Hogy mi?
Hát a nevetés.
Amikor reggel jön a felkelés
Ideje, s megszólal
A telefonom.
Kezem csattan homlokomon
Majd ébredező szemem
A plafonra emelem
S meglátom a csillagokat.
De nem az éjszaka pislákolókat
Hanem az általam felragasztottakat.
Megnézem hány óra,
Majd rájövök, hogy lényegtelen,
Hisz attól leszek kedvtelen.
Inkább felkelek,
Okulárém felteszem
S a napom elkezdem.
Feltevődik a kérdés,
Hogy min is nevetek?
Nem máson, mint az embereken.
Figyelted már valaha, milyen mókásak?
S hidd el, ezért nem lesznek hálásak:
Lábaikkal addig tepernek,
Mígnem eszement rohanásba kezdenek.
Amúgy nem versengenek,
Pedig azt hinné az ember…
Inkább igyekeznek minél nagyobbat
Koppanni a legközelebbi falon
Amit én azonnal hallok
És kihasználok.
Mert nincs annál jobb,
Mely esetekben nevethetsz eszementen
Eme eltévelyedett embereken.
