A NewYorkGirl felhasználó összes verse >>>
Ébredj már!
Ma már tudom, hogy egy árnyat kergettem,
tudom, nem Te vagy, kit kerestem.
Azt hittem, benned van mindaz, mi kell nekem,
de ma már belátom, tévedtem.
Fáj a felismerés, fáj az igazság,
de a sötétnél jobb a világosság.
Nehéz volt rájönnöm, nem az vagy, akit akartam,
s nem melletted élem meg a szerelmet, amit akartam.
Küzdöttem és harcoltam megint, mert azt hittem,
a falaid én egyedül is ledönthetem.
A kezedbe adtam a szívem, s kértem,
gondold át, mit érzel, s hagyd, hogy gyúljon a tűz ott benn.
Kérdőn néztél rám, s széttártad két kezed,
s ijedt arccal közölted, hogy már van kedvesed.
Sokkolt a hír, s arcon csapott vadul,
megfagyott a szívem, mert azt hittem konokul,
mert azt hittem, benned is feléledt, mi bennem lángol vadul.
Mondd meg kérlek, miért a könnyebb utat választod,
s mondd meg azt is, az eszed nekem miért játszod?
Miért mutatsz olyat, mi sosem lehet valóság,
s miért gondolod azt, hogy ez az igazi boldogság?
Miért mindig a felszín az, ami vonzz,
s miért félsz odaadni a lelked? Inkább elbújsz.
Ami a múltban történt, hagyd is ott,
s ne azon aggódj, ahol még nem vagy ott.
Felejtsd el a régmúlt fájó emlékeit,
s engedd be szívedbe a jelen s a jövő szépségeit.
Engedd, hogy szeresselek, s dédelgess Te is,
s add meg nekem, mi megvan benned is.
Ne félj adni, ne félj kapni,
bízz bennem, s meglátod, milyen csoda fog történni.
Újra lángra gyúlsz, s égni fog az ég is,
s szerelmünktől felmelegszik a leghidegebb tél is.
