A Hegedűs Tibor felhasználó összes verse >>>
Adj isteni mérgedből
Minden hangsúly, mit szádon kiejtesz,
Számomra már csak súlyt a lelkemre tesz,
Mi a homokpart szélén, egyedül,
Forró tüze lassan, de kihűl.
Ott van, s nem törődik vele senki,
Egyedül a halál hívja, s kísérti.
S annyira húz engem le a mélybe,
Hogy nem bírja már testem vére, se szíve.
Minden tiltott, meg nem engedett hit.
Szívembe mindez csak tört sebeket vitt.
Miért kínzol még, te kegyetlen élet?
Miért nem dobsz el végre magadtól, hiszen félek.
De nem a haláltól, hanem az élettől.
Hogy a kínok vadtengere engem majd megöl.
Segíteni nem tudsz, akkor máshogy dobj magadtól.
Adj isteni mérgedből, hogy ne érezzek fájdalmadból.
Töröld ki emlékem, hogy ne szoruljon szívem.
Legyen elfeledett emlék a meglévő létem.
Ki szeret, ne szeressen többé, se örökké.
Legyen a szívem és a testem a múlté.
Váljak hamuvá, mintha vulkán égetett volna.
Söpörje szét hamvam a szél dicső moraja.
S, aki emlékezni akarna rám, az szedje össze,
Mind a szétszórt porszemet, mi a világ túlsó végein van rejtve.
