A Hegedűs Tibor felhasználó összes verse >>>
Láss engem legbelül
Szemembe nézel, s belém látsz szívvel.
Örökké harcolsz, azzal az elvvel,
Hogy megtalálsz engem ott majd legbelül,
De tudnod kell, hogy a fal sohasem gyengül!
Mert hűen őrzi, azt az elmét,
Amiben büszkén megmaradt minden emlék,
Mindazon sebhely, ami alkotta a könnyek tengerét.
S csak egy fátyollal takarja el a fájdalom erejét.
Mindig is tovább akartam adni azt az érzést,
Ami határolta a végtelent és a létezést.
De hűtlenek közt nincs bizalom és így a titkom,
Erős fallal körbe vetve mélyen magamban tartom.
De te nézz rám s törd át a falat, amit
Már nem tudok egyedül magamban tartani!
Fogd kezem s bújj hozzám, gyöngítsd meg lelkemet,
Mi már szilárd testel alkot egy kemény végzetet.
Akarom, hogy láss engem legbelül, hadd higgyem újra szentül,
Hogy van miért kaput nyissak, tudva, hogy érzéseim elől senki nem menekül!
Lássd, hogy folytak könnyeim, s hogy folynak most.
Hadd engedjem, hogy a végzetem a szíveddel alkosd!
Érezd át mit éreztem akkor; vígasztalj, ölelj át!
Falat romboltál, bevetted váramat s eldobtad a fáklyát,
Mi utat vert magának, hogy meglágyítsd szívemet,
Ha most hagysz magamra, örökre sötétségbe vezeted lelkemet!
S újra hűen örzöm majd azt az elmét,
Amiben büszkén megmaradt minden emlék.
Mindazon sebhely, ami alkotta a könnyek tengerét.
S örökre zárva tartom majd betört falam helyét!
