A Hegedűs Tibor felhasználó összes verse >>>
Homályos éden
Megfogtad elmém, egy gondolat vált valóra.
Nem hittem, hogy még a szívem eltér a jobbik útra.
Szemedbe néztem, s akkor erős fényként megvakított.
Szótlanul álltam, az élet valóság elé állított.
Érzésem marja szívem, hogyha csak rólad álmodom.
Szavam halkan füledbe súgja, nincs többé fájdalom.
Hazug az élet, hazug a végzet, de hiába mindez,
Hogyha a szívem csak irántad érez.
Más nem érhet többet, hogyha ezt nem érzed.
Ha nem lépsz tovább, csak a múltadat éled.
Percenként máshogy történik minden,
S a szerelem közben csak egy homályos éden.
Elszakít a valóságtól s csak álomvilágban élsz.
Hol csak ő van és senki más, mert félsz.
Félsz, hogy egyszer mindennek vége és fájni fog mindez.
S majd akkor már nem számít szíved mit érez.
De még tart egy láng és forrón lobog,
Addig szíved, mindennél jobban dobog.
S a szerelmi nyíl, mi sebet hagy rajtad,
Nem gyógyul be, mert már igenis a múltad.
