A Illés Anna felhasználó összes verse >>>
Sóvárgás
Megbabonáztál.
Tudtam, mikor először láttalak,
Hogy Te lehetnél az, ki áttöri
A hiúságból és büszkeségből
Épített falat, mi évek alatt
Megvédett engem a fájdalomtól.
Talán sosem fogod megtudni.
Nem fogod megtudni, hogy
Minden nap ott motoszkál a gondolat,
Mit tennék, ha csak egyszer lenne elég
Bátorságom, és leküzdve gyávaságom
Eléd álljak, és azt mondjam: Kellesz nekem.
Csodának látlak.
Minden egyes mozdulatod,
Mondatod szeretem, hiába
Nem kaptam belőle túl sokat.
Téged van, aki átölel.
Milyen szerencsés, és boldog lehet,
Hogy maga mellett tudhat.
Kínoz a féltékenység, ha csak a nevét kiejtve
Felcsillan zöldes szemed, és lágy mosollyal
Gondolatban is Őt szereted: a Kedvesed.
Néha áltatom magam.
Szinte elhiszem, hogy Te ugyanígy
Érzel, csak magadnak sem mered bevallani.
Félsz. Vagy nem is igazán hiszel a jeleknek,
Amik egyértelműbbek nem is lehetnek, hisz
A szemeim és mosolyom nem hazudik.
Rég láttalak.
Mégis élénken bennem él minden apró dolog
És pillanat, mit eltölthettem közeledben.
Gyűlölöm, hogy nem mondhattam semmit.
Miért is tettem volna?
Nincsenek közös emlékeink.
Nem vagyunk barátok, sem cimborák,
Csupán két idegen.
De amihez nem feltétel az ismeretség:
A szerelem...
