Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Oláh Attila felhasználó összes verse >>>



Egy új lány felváltott

Írott forrásokból tudom,
Hogy a Római Birodalom
Nem állt sokáig,
Csupán csak pár száz évig.

Hallomásból tudom,
Hogy te még szeretsz,
De tőled még azt se hallom:
Hagyjál, nem érdekelsz, mehetsz

El a fenébe,
Egy másik földrészre.
S ez már-már tőlem viszonzott
Igaz, ez soká mágnesként vonzott.

Van már más, kit csak egyszer láttam,
Bár annyira ismerősnek találtam,
Majdnem köszöntünk egymásnak,
Mint egy szerelmes párnak.

Szeme szép zöld,
Olyan, mint egy tükör,
De lehet, hogy inkább kékes volt,
S pirulása izgalomra váltott?

Olyan volt, mint egy álom, de
Csak azt nem tudom, valaha látom-e.
Mindenesetre örülnék,
Mert nincs pénzem új földrészre.

Ez az új lány felváltott,
Ki a Kiadó táblát a szívem ablakáról
Behajította egy szelektív kukába,
Hogy ne legyen utána a háznak új lakója,
Csak gond, hogy nem tudja, meddig lesz ott dolga.

Ez az új lány téged felváltott,
Ki lelkembe édes csokoládét mártott.
Remélem, ízlik neki,
S nem lesz senki,
Ki előle ezt megeszi,
S nekem nem kell új földrészre menni.

To Top