A Baka Ákos felhasználó összes verse >>>
- Az Utazó ( Memento libera című könyvből részlet )
Az Utazó
- Írta: Baka Ákos -
Hajnali érintés házaknak falán,
vöröslő messzeség felhők fehér dombján.
Utazó érkezett a végtelen távlatból,
s ennyit súg fülembe:
„Éld hát igaz valód!”
Kékesség fellegén felhőknek talaján
suhan messze-messze a távlatba talán.
Hullámos fehérben szeli szét útját,
törve szelet, s eget fényként távol áll,
eltűnve pillanat lehelet törtjén,
elveszik percnek mikronnyi jelenén .
Suhan messze, s messze s nem is látni már
hol volt, honnan jött, s merre tart eztán.
Fekete éjjelbe belekap a fény,
holdvilágot tükrözi ezüstös testén.
Vakító látvánnyal lovagoló fenség,
vékony edzettsége lendülettel repít.
Hajtja-hajtja magát, száll hát a felé,
kezdetből végzetbe, a világi cél felé.
Fekete semmibe a csillagpor felé
honnan jött, s oda tart,
a Mindenség felé.
Felhők fölött lebeg, s azon is túl már,
végtelen és ég sarkalatos pontján.
Belenéz a mélybe az ezüstös szempár,
metál humán alkat tükörként pompáz.
A Minden rá vetül, s azon is túl már,
ő hát a gyermeke a világnak talán.
Ő hát az utazó, mi mindenünk netán,
lélek a szabadnak, az egység mintáján.
Kozmosznak deszkáján mindig útján jár,
világokat jár mindenfele tán.
Bejárja a messzit, s azon is túl száll,
el jutott oda is hol tudat még nem lát.
El jut hát lelkekhez, mit lét testekbe zárt,
el jut világokba, mi egyén valóság.
El jut messze-messze, hol még te se voltál,
az Ősanyja méhébe, hol kezdődtünk talán.
Lélek a léleknek,
fehér fény kapuján,
szívünk mindenében ott lapulva vár.
Ő hát egy hírnök, az Utazó, a vágy,
a szeretet mindenség, s kollektív lánc.
Ő az emberiség,
Ő a múlt, s jelen,
idő szálán suhanó jövő szabad elme.
Ő maga az ember, mi forma és szellem,
szolgája hát sorsnak, s az igaz egynek.
Ő hát tán mindenünk, a gyökere a fának,
az kik mi vagyunk, tiszta pici újjak.
Az Utazó messzi száll,
nem látni hol volt már,
örvénylik hát idő kusza, gubanc szálán.
Megy hát tovább fénnyel, üstökösként rohan
de egy valamit súgott szívembe mostan:
„ Egyénnek léte vesztében vak,
egó kitörése vulkánként robban.
Hallgass hát a mélybe, választ ott találsz,
szívednek közepén Kozmoszt találsz.
Hallgass a őstől, s hallasz majd bárkit,
hallasz mindentől valami mást is.
A más a minden, a mindenség más,
egésznek közepén Ősanyánk áll.
A lét te vagy, de igazából mi,
s a mi az vagy te, kollektív gócai.
Valld be önmagadnak, s változz most meg,
tedd le hát egód, az uralkodó pózt!
Te tedd meg értünk, mert mi várunk rád,
mert mindenünk is vagy, úgy mint a világ.”
Az Utazó
Utóirat:
Amit eddig tettem az mind én voltam. Felvállalom, mert tényleg ezeket, mit múltomban és eddig cselekedtem, tettem és írtam nem érzem úgy, hogy a teljes igazi szeretetből tettem volna.
Sok ember segítette eddigi életemet szavakkal, pillanataikkal, barátságukkal, szeretetükkel és a toleranciájukkal, elfogadásukkal. Mindegyiküknek szeretném őszintén meg köszönni, hogy jelenlétükkel ennyit segítettek és ez azokra is vonatkozik, akikkel csak egy pillanat erejéig futottam össze eddigi életemben. NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Remélem mindenkinek az élete nagyon jól fog alakulni és az utazó a szívemben/szívünkben új távlatokat fog nyitni a felé, hogy megnyíljak/megnyíljunk mindenkinek, s azért tudjuk majd elfogadni a másikat amilyen, bármilyen is.
2007.08.25.
