A Surman Bálint felhasználó összes verse >>>
Niernennek, sokadszor de utoljára
Elfúló neszek ébresztenek fel,
hegedű búg
valaki énekel,
valaki falnak dőlve sír
mintha nem lenne gyógyír.
pár fallal arrébb minden csupa vér
jajj a szegénynek, aki részegen idetér,
fel fogja falni a világ, felemészti a szoba
én is futnék, de innen, mond hova?
takaróm is, mint ólom, összenyomja szívem
lenne esélyem? Nem hiszem.
amíg láncaim magammal viszem,
s annyi hiányzó lelkiismeret terhét én cipelem
de megnyugtat az ösztön, az elme sötét kútja,
aki a póráz végét tartja biztosan tudja,
tudja amit én nem,
hogy hol hagytam az eszem
Meddig játszhatunk megértő barátot?
hű ebet, szerelmet, családot?
hova temessük e temérdek bánatot,
ott, ahol ha nem viselsz álarcot
rablók, keselyűk martaléka leszel
mindegy, mit teszel!
ködös tekinteted elé maszk csúszik majd
a könnyek is felszáradnak, hagyd!
nem számít itt semmi!
Sem ész, sem tudat,
sem az imbolygó fény, mi utat mutat.
sem szerelem, sem büszkeség,
sem gőg, sem jóhiszeműség
fehér álarcod mögött nem vagy senki,
olyan mint mindenki,
de falad mögött nincsen semmi.
nincs talány,
csak keserű magány
