A Kozma Zsuzsanna felhasználó összes verse >>>
A fény játéka /Barátomnak/
A fény játéka, mely élettükrében
megmutat, csalfaság, mert hiszed,
hogy így lehet,
de nem.
Tudva csalod meg önmagad,
hogy időt nyerj,
s mondod magadnak:
örömre fel!
Ne így! Csak sikkesen!
Önámításnak ideje lejárt.
Látnod kell!
Örülj, mert eljött az idő:
hogy elhagyott virágaid
aratásra érett szárait
összeszedd,
s szívedbe sződd kévéjét.
Ezt teheted. És örülj!
Mert láthatod, mi az,
mi ottmaradt.
Lélek fátyolvirága hajladozik a szélben,
s szirmában fáradtan,
pihegve, csácsogó alszik éppen.
Köszönd a napot, melyen
lélekszemed újra lát,
s mint hegy ormáról, eléd tárul
a világ, melynek bugyrait ismered.
És köszönd az estét,
hogy napnak múltával melléd kuporodik,
örülj, hogy itt van még veled!
S hagyd, hogy végigsimítson lelkeden.
Testedet idő foga vássa,
de elméd virágzása még nem a múlté,
az feledteti veled,
hogy akadoznak a fogaskerekek.
Torz-tükörbe ne nézz,
elcseni tőled a szemed,
s foglyul ejt, a rejtelem.
A fény játéka, mely élettükrében
megmutat, csalfaság,
időt nem ad neked, de
a bölcsesség, látás,
melyet cserébe ad,
már örökre tied.
Miközben
huncut gödröcskéit mutatva
a vágy-mosolyával integet,
elillan észrevétlen,
de ajtófélfádra jelként írja fel:
soha ne feledd:
Örömre fel!
Mert ez még jár neked!
