A Kiss Krisztián felhasználó összes verse >>>
Túlvilági kaszálórét
Túlvilági kaszálórét
Nagyon szeretem ezt a helyet. Anyáék minden nyáron ide hoznak engem és napokon át itt lakunk mind a hárman. Vagyis négyen, mert anya szerint már velünk van a kistesóm is. Nappal kergetjük a pillangókat a réten, és nem zavar a tűző nap sem. Este pedig gyertyát gyújtunk a teraszon és ott kint nézzük az eget. Apa megtanította nekem a csillagképeket. Amit épp aznap tanít nekem, olyan formát rakok ki gyertyákból. Azt mondta nagyon ügyes vagyok. Legközelebb az Ingaóra nevű csillagképet tanítja meg nekem. De sajnos nemsokára hazamegyünk, ezért úgy döntöttem most meglepem őket. Kiszökök a rétre titokban és fogok nekik két szép pillangót. Tüsszentenem kell nagyon a virágoktól, de mégis annyira szeretem szagolgatni őket. De anya sose engedi, mert szerinte allergiás vagyok legtöbbjükre. Ott az, nagyon édeskés, a kedvencem. Jó mélyen beleszippantok. Mi ez? Valami szúrós belement az orromba és nagyon kell köhögnöm tőle. Nem tudok levegőt venni.
- Anya!
Nem tudok beszélni se, és szédülök. Rosszul érzem magam. Hol van anya? Ap…
- Hol vagytok?
- Most már hiába kiabálsz.
- Ki vagy te? Mit keresel a házunknál? Miért van a kezedben kasza? Ne bánts!
- Ne félj fiam, többé már nem foglak bántani. Kövess engem, visszamegyünk a házhoz.
Megfogta a kezem és most együtt megyünk a ház felé. Arca tele van ráncokkal, a haja hosszú, és másik kezében azt a csúnya kaszát húzza a földön. Azt hittem nagyapa a legöregebb ember, még sosem láttam mást, aki ilyen vén és csúnya.
- Miért néz ki máshogy a ház terasza? Eddig nem volt ott hintaszék és gitár. A kéményből pedig sose szokott füst gomolyogni.
- Mert azok az enyémek. Csak ülj le, most várnunk kell kicsit.
- Mire?
- A családodra. De addig is élvezd a csendet és a naplementét.
- Értem jönnek? Szóltál nekik, hogy itt hagytak engem a nyaralóban?
- Kisgyerek vagy még, nem érted a jelenlegi helyzetedet. Nem ők hagytak itt téged, hanem te őket. És nem ők jönnek érted, hanem én megyek értük.
Ott van anya és apa! Jönnek ki az ajtón! Ki az a lány velük?
- Hé, miért nem vesztek észre? Nézzetek rám!
- Nem látnak téged, nem hallanak és átmennek rajtad.
- Nem értem az egészet. És apa haja miért ősz?
- Húsz év telt el, amióta otthagytad őket. Még további harmincat fogunk itt várni, mely nekünk csak tíz percbe telik. Az a lány pedig a kistestvéred, aki nem sokkal az után született, hogy a kettőnk útja kereszteződött.
- Én már nem vagyok nekik?
- Nem. Csak ők vannak neked. Olykor bepillantást nyerhetnek a kóborló lelkek az ő világukba, ha épp erős érzelmekkel rágondolnak a szeretteik. Foltokban feltűnik egy szelet az ő valóságukból, de ezen a helyen minden örök. Ahogy a naplemente is.
- Nem láthatom többet a csillagokat?
- Itt nem. Élet és Halál határán a Nap is haldokol. Örökre.
- Szóval nélkülem nő fel a kistestvérem, és öregednek meg anyáék.
- Igen. De tudod ez egy nagyon szerencsés helyzet. A kisgyermeki lélek a legtisztább, ennél már csak rosszabb ember lettél volna abban a világban. Megtanultál volna idővel hazudni a saját javadra, másokat becsapni, vagy veled tették volna ezt meg. Át kellett volna élned a szeretteid halálát, családi tragédiákat. Persze kivételek mindig vannak, de értékesebb lélekként létezhetsz tovább.
- De így nincsenek is barátaim, se szeretteim és viszonyítási alapom se. Sőt, örökre egy gyermek elméjével fogok rendelkezni?
- Egy gyermek elméjével? Szóval neked nem tűnt fel, de az elmúlt öt percben is sokat változott a mentalitásod. Ugyanúgy, ahogy a gyerek nem veszi észre saját fizikai változását, úgy a te mentális képességeidnek a fejlődése is csak egy külső szemlélődő számára vehetőek észre. Ideát is öregedsz, csupán nem fizikailag. A lelked fejlődik, mintha leéltél volna több évtizedet, de nem torzul el, hanem önmaga marad. Ha nem lenne igazam, ugyan hogy is beszélhetnék ilyen témáról egy 7 éves gyerekkel?
Igaza lehet. A gondolataim mások lettek. És nélküle nekem fel sem tűnik. Megint látok valamit. A ház előtti réten egy nagy csapat öltönyös férfi, fehér ruhába öltözött nők és pár kisgyerek, akik kergetik egymást.
- Az ott a testvéred esküvője. Újabb tíz év telt el. Hozzáment egy nemzetközileg elismert csillagászhoz.
- Én is ilyen akartam volna lenni...
- Apád megemlített téged a pohárköszöntő során. Hogy bár ott lehetnél te is, és hogy az újdonsült férj mennyire hasonlít rád, az álmokat tekintve. Néha úgy érzi, hogy nagyon jól kijöttetek volna egymással. Azt a bort isszák éppen, amit eredetileg a te esküvődre palackozott három éves korodban, és addig félre akarta tenni. Egy pár percig mindenki elhallgatott, a kisgyerekek pedig nem értették okát. Sokan gondoltak ott rád. Ezért láthattuk őket.
Mennyi mindenből kimaradtam. Pazarlásnak érzem így a létem. Vajon tényleg jobb, hogy így alakult minden? Annyi bűnöm volt, hogy meg akartam őket lepni valamivel.
- Most mennem kell. Maradj itt. Három perc múlva visszatérek.
- Hova mész?
- Teszem a kötelességem. De, segíts felállnom a székemből.
Miután nagy nehezen felsegítettem gyermeki testemmel, megragadta kaszáját, és a földön húzva elcsoszogott vele. A közelben található út felé indult el. Megint látok valamit. Egy foltot a másik valóságból. Anya és apa ülnek egy asztalnál és lapozgatnak egy albumot, kisgyermekkel az ölükben. Unoka? Látom magam a képeken. Mindketten nagyon ráncosak már. Apának nincs haja. Én pedig ugyanúgy nézek ki, mint a fotókon. Eltűntek…
A csoszogó vénember újból feltűnt a távolban. A lemenő Nap irányából érkezik, melytől nem is lehet rendesen látni őt. Csak a testtartása és járása árulkodó. De két sötét alak követi őt, jóval messzebb tőle. Nem látom őket tisztán a sugaraktól. Egymásba karolva közelednek, és kapkodják a fejüket.
- Nos, fiam, letelt a három perc. Visszatértem, de már nem foglalok helyet.
- Kik azok a távolban, akik errefelé jönnek?
- Két ember, akiknek már nagyon hiányoztál. Hamarosan találkozol velük.
- A szüleim? Mi történt velük?
- A közeli úton autóbalesetet szenvedtek. De már amúgy sem lett volna sok hátra nekik. Az elmúlt három percben jó pár évtized telt el, így legalább együtt érkezhetnek meg hozzád. Most pedig elmegyek. Újra együtt lehettek ennél a házikónál, mint gyermekkorodban, és újból együtt várhatjátok a kistestvéred megérkezését. Hamarosan az ő ideje is eljön. De addig is, azt hiszem lesz mit megbeszélnetek.
A két ember, kiknek annyi idő után már idegennek számítok, egyre csak közelebb jönnek. Majd apám megszólalt:
- Itt az ideje, hogy megtanítsam neked az utolsó csillagképet, melyet oly rég szerettem volna. Horologium, az Élet Ingaórája, mely már eljárt felettünk…
