A Kiss Krisztián felhasználó összes verse >>>
Pályázom a kiútra, avagy Önök az utolsó reményem
Mélységesen fel vagyok háborodva, így külön köszönetet szeretnék Maguknak mondani, amiért eme pályázatot meghirdették. Végre lesz valaki, aki meghallgatja panaszaim és talán közvetítik mindezt a nagyvilág felé. Az átlagember nem tudja, mi folyik itt. Egyszerűen kibírhatatlan, amit el kell szenvednem nap, mint nap.
Belegondoltak már abba, hogy milyen érzés napi szinten rettegni? Nincs meg a lelki nyugalmam, mert előre tudom, hogy meg fognak jelenni és semmit nem tehetek ez ellen. Nincs olyan ajtó, vagy ablak, mely akár zárva, akár nyitva, de képes lenne őket megállítani. Nincs az a kérdés, melyre ne találnának frappáns választ, minden szoruló hurok közül kibújnak. És sajnos nincs olyan termékük, mely végül ne kerülne a birtokomba. Amikor érzem, hogy közelegnek, akkor már kezd elveszni az öntudatom, testem ólommá változik és kiszolgáltatott leszek, szinte lefagyok. Lassan elérkezik a pillanata annak, hogy ők engedik be,és helyezik magukat kényelembe, holott, amellett, hogy az én engedélyemet igényli, mindazokon felül komoly tapintatlanság részükről.
Gondolnák,hogy mi történt a múltkor? Hát képzeljék már el! Gyanútlanul ültem a TV előtt egy kiadós vacsora után, kezemben a rumos kakaómmal, mivel érzéseim szerint megérdemeltem ezt a már-már luxusnak nevezhető relaxációt,a hosszú és fárasztó nap után. Már majdnem elértem a Nirvánát - nem, nem Narniát, arra már rábukkantam, mikor egy kocsmázós éjjel után a szekrényben ébredtem - ám egyszer csak eltompult minden. Kopogtak. Megszédülten felálltam a helyemről és eltipegtem az ajtóhoz. Éppen, hogy résnyire nyitottam utat, de már bent voltak az előszobában és vették le a cipőjüket. Döbbenten állok a tény előtt, mielőtt felvilágosodok,de már annyira ideszoktak, hogy saját kulcsot másoltattak a házam ajtajához. Persze 5 percen át csengettek, nehogy nyugtom legyen és nélkülük hajtsam álomra fejem. Ketten álltak előttem, egyikük bőre hófehér volt, másiké pedig barna. Mindketten kiöltözve napszemüvegben, azt mertem hinni, hogy a titkosrendőrség kihallgatásán fogok részt venni, de most nem én beszéltem, hanem ők. Megint házalni jöttek ugyanazon cégtől, csupán két másik szekcióból. Bekövetkezett, amitől minden nyugalomra vágyó ember tarthat, vetélytársak voltak, a kegyeimért küzdöttek. Hogy melyikük termékét választom? Attól függ, hogy érzem magam aznap és milyen eseményeken kellett és kell keresztülmennem.
Bekísértem őket a nappaliba és visszaültem a fotelomba, eközben ők velem szemben álltak és belefogtak előadásukba. Néha kimentek a konyhába, kiszolgálták magukat, még lógott a szájukból a parizer, de mindezek alatt természetesen özönvíz szerűen söpört végig az információk dús áradata a levegőn keresztül mind hang, mind nyál formájában. Utóbbiból sajnos az arcom is kapott. Annyira jól csinálták, szinte minden szavukra emlékszem:
„- Kedves Uram! Páratlan ajánlatom van Önnek, melyet vétek kihagyni. Ha ezt választja, kedvezményesen repetázhat belőle, és önfeledt szórakozásban lesz része. Emlékszik arra, hogy milyen jó érzés volt több éve kint nyaralni a barátnőjével a Balaton partján? Nem szeretné újra átélni hasonló módon? Higgyen nekem! Ilyen még nem volt! Ön az első, aki hallott erről a szolgáltatásról. Még a hülyének is megéri, nem hogy még Önnek!”
„- Ugyan már Uram, ne hallgasson rá! Micsoda sületlenség ez? Ilyen laza nyaralás? Maga kőkemény férfi, aki nem hiába iszik rumos kakaót! Menjen a hegyekbe és vadásszon jetire! Bárki tud a Balatonban fuldokolni, de a 10 méteres hó lavinát visszatartani…na, az már teljesítmény. Váljon hőssé végre, ahogy azt oly régóta akarja már! Válasszon engem most, és ajándékba kaphat egy naptárat is, mely ugyan, csak 24 napos, de a hiányzó részeket további vásárlásai során ajándékba megkaphatja, ha ismét mellettem teszi le voksát!”
Persze a párbeszéd teljes egészét nem szeretném leírni Önöknek, de általában a kezdeti céljaikat sikeresen elérik, melynek az a vége, hogy én is megszólalok:
„- Köszönöm, de semmire nincs szükségem! A jelenlegi életemmel is meg vagyok elégedve, ne akarják elhitetni velem azt, hogy nincs igazam. Minden nap megjelennek itt és én csak gyűjtöm a javaikat, valóságos függő lettem. Elegem van már, szeretnék leállni, de Maguk miatt újra és újra, minden egyes nap végén bűnbe esem.”
Ekkor összenéztek, elmosolyodtak, majd elővették az ütőkártyákat. Alig néhány perc múlva kikísérték magukat az ajtón, bezárták kulcsra, és én elszenderedhettem. Reggel pedig arra ébredtem, hogy már nem alszom, és első pillantásom tárgya egy cetli a hasamon a következő felirattal: „Köszönjük, hogy az Álomgyár KFT-t választotta ma éjszakára is!”
Szavaimat nem önsajnáltatás céljából továbbítom Önöknek, mindez figyelmeztetés és segélykérés is egyben. Tragikus történetemet kérem, használják elrettentő példának, nehogy mások élete is apró, de mégis jelentős szenvedéssel teljen, ismerjék a leendő veszélyt. A világtól elzárkózva élek, nyugtassanak meg, hogy van gyógymód, és számíthatok egy szebb jövőre. Őszintén remélem, hogy a pályázatra szánt művem a kiutat jelenti egyéni tragédiámból és valaki meghallja sikolyom. Vagy csupán ez megint egy vágyálom? A fenébe, már megint átvertek!?
Köszönettel, Kiss Krisztián
