A Szabados Szilvia felhasználó összes verse >>>
Egyedül
Egyedül nem merek a sötétben lenni,
és ismeretlen helyen sétálni.
Egyedül félek, ha előérzetem,
és képzeletem rosszban sántikál,
ha a nap lemenőben jár.
Egyedül nem vagyok merész és bátor,
ha valaki csak engem vár.
De vajon ki az?
A sötét uralkodó, vagy a világosító? – a Nap?
A jó úton járok? Ha nem, csak azon szeretnék,
hívogató ösvénynél le nem térnék.
Egyedül vagyok? Hall-e valaki?
A sötét erdő féltett madarai.
Egyedül magadba zárkózol.
Szabad madarak ellen játszol?
Irigykedsz rájuk! Pedig én is az vagyok,
ha jó úton járok, - akkor tovább indulok.
Erdők felé vezet a szabad képzelet,
Erdő zörejét hallom, és száll a vágy.
Az én vágyaim szállnak a furcsa erdőben.
Madarakkal teli, és halvány fényben.
De hirtelen nagy, árnyékos helyre léptem.
Megállt az idő … gondolataim elakadtak.
Egyedül sétálva, sziklás falhoz értem,
megálltam és szétnéztem.
Gyönyörű természeti kilátásban részesültem.
Hirtelen felbukkant a Nap a felhők között,
és erősebben sütött.
Egyszer csak felkiáltok!…
Hu!!! Hova találtam?
Csak visszhangom hallom,
Kérdésemre választ nem kapva,
Csak újra és újra rövid ideig hallom hangom.
Magam vagyok.
