A Kozák Klaudia felhasználó összes verse >>>
Színház
Üres nézőtér, ketten vagyunk színpadon.
Óriási távolság.
Homályos folt képe rajzolódik elém.
Elindulunk.
Ismeretlen mozgáskultúra és cipő.
Egyet lépek előre,
kettő a tánclépésed hátra. Lassú tempó.
Hónapok.
Vastag tussal húzott életvonal, látom.
Közel vagy.
Hallom suttogásod, gyors lélegzeted.
Érintenélek.
Nem lehet!
Üvegfalba ütközök a porond közepén.
Hosszú színdarab.
Játszol. Velem. Játszom. Engedem.
Kalapács kezemben.
Szilánkok szerte szét. Ujjbegyem vérzik.
Fátyolos szemem.
Határsértő vagy, megszeged a törvényt.
Visszatérsz.
Nem nézel hátra, visszaragasztod a széteső részt.
Már tudom.
Szürreális viaszcseppek alkotják
lényed
parányi atomját.
