A NYITRAI BARBARA felhasználó összes verse >>>
Mit üzen a víz(NOVELLA)
Éppen hogy lehunyta legszebb sugarait a nyár, elkezdődött az iskola. Színes jelmezüket felöltötték az utcánkban álló búskomor fák. Nos, igen. Ilyenkor én is teljesen kifacsarva érzem magam.
November van. Kint már napok óta megállás nélkül esik az eső. Brr. Napsütést, rügyező ágakat, madárdalt szeretnék már végre. Sajnos az ember nem tehet mást, minthogy naphosszat a szobájában ücsörögve, nagyokat ásítozva várja a jó időt, s az interneten lóg. Én is így teszek, bár a számítógép néma, mégis jó barátom. Miután befejeztem e-mailem olvasását, ide-oda kattintgatok szürke egeremmel, s egy versíró oldalra bukkanok. A „megnövök. hu” versíró pályázatot hirdet a „víz az élet” címmel. S mivel szeretem megmutatni költői tehetségem, a fiókban papír után kutatok, és tollat ragadok majd tekintetem az ablakra szegeződik, ahol a legördülő huncut kis esőcseppek kacér vigyorral bámulnak be rám.
Gondolataim kalandozni kezdenek, és kissé bajban vagyok, mert nem tudom, hogy kezdjem el versemet. Töprengek, mennyi formában és alakban tud megjelenni. Télen hóesésben, tavaszi záporként. Az állatok riadót fújnak zivatar elején, a természet pedig a nedves talaj mezején újjáéled. Vajon miért kell az embereknek szennyeznie, mikor annyi minden tőle függ, mint például az élet.
„Vidám fürdőzés, vagy tengerparti nyaralás?
Ez jut eszembe a víz szó hallatán.”
A mindenit, ez nem is rossz. A fülemben a headseten át megannyi csilingelő rímpárocska suhan át. Egy kérdés is megfogalmazódik bennem, hogy mi lenne, ha Isten egy napra is akár elvenné tőlünk a vizet. Talán megszűnne az élet? Nem, egy nap alatt még nem hiszem. Csak szomjazna a Föld, vízért sopánkodnának a növények, állatok, sőt mi magunk emberek is. Lehet, hogy tombol, dühöng, rombol árvíz idején, de mégis szelíd, mert az emberek javára válik. Ezer ruhát ölt magára, hiszen ő a lét csodája. De eszembe jutnak a vasárnapi misék is, amikor tekintetem a nagy képre szegeződik az oltár mögött, és Jézust látom a Jordán folyóban. Vagyis Jézus az örök élet, az élethez pedig kell víz. Hiszen már pocaklakóként az anyaméhben ringatózva magzatvízben lubickoltunk. Itt kezdődik minden. Ezeken elbambulva arra térek észhez, hogy valaki ropogtat. A nővérem egy tál chipsszel jelent meg mellettem zavart arckifejezéssel bámulva rám. Mit sem törődve velem seprűt táncoltatott és a lapát eközben bukfencet vetett. Gondolataimból kizökkentett még a telefonom ricsaja is, ugyanis a barátnőmnek feltétlenül most kell közölnie, hogy sikerült a randija. Szegénykém mindig olyan nagy örömmel és átéléssel keres meg, ha öröm vagy bánat éri, nem utasíthatom vissza, de cserébe én is elmondtam neki, hogy épp verset kreálok.
A külső zajok megszűnése után újra bedugaszoltam hallójárataimat, és benyomtam az mp3 lejátszó gombját. Szerény meggyőződésem, hogy ez egy tökéletes műalkotás lesz. Na, térjünk vissza a lényeghez.
„Bolygónk élete veszélybe kerülne,
Ha ez a drága kincs nem létezne.”
Jut eszembe még egy gondolat. Hiszen mind az Univerzum, és mind az ember vízvázra épül. És a víz nem csupán H2O, mint a sellőmesékben, ahol egy vízcsepp, és varázslat történik. Csak úgy tolongtak a szépen megfogalmazott sorok, és születtek a csodálatos szavak. Az ablakon kikandikálva látom úszkálni a fekete felhőket, melyek összeütköznek, majd nagyot csattanva kicsordul a könnyük nagy fájdalmukban. Aztán sírnak-rínak, öntözik a földet. Ahogy telik az idő és a papíron a betűk is sorakoznak egyre többen, szobámban a vacsora friss illata terjeng. Vajon mi volt az alapanyag? Csak nem víz? Pár pohár víz, nincs benne semmi íz, mégis varázsvíz. Jegyeztem meg anyának, akinek épp azt ecseteltem, hogy a délutánom rímfaragással telt és témája a víz volt. Kértem tőle egy borítékot, amibe belezártam egy olyan pályaművet, amit 13 éves tapasztalat szerzett.
Hónapokkal később a Jusztina kiadó által megjelent „Körülöttem a világ” című kötetben olvashattam nyertes művemet.Köszönöm Istenem, hogy megteremtetted az Eget és a Földet, és a benne életet adó csodás Varázsvizet.
