A Helgert Bettina Ágnes felhasználó összes verse >>>
Megváltás
A hűs éj szele borítja el
A Földet, s lomha szívek verik
Az emberek feldúlt álmait.
A csonka gyertya utolsó szép
Szikráit kihűlni még látja
Két könnyes szemed. Egész tested
Érzem végigzsibbasztja egy nagy
Súlyú érzelem: a félelem...
Pupilláid mereven néznek;
Bele akarsz látni az éj nagy
Titkaiba, s utadon senki
Sem tart veled. Egyedül érzed
Magad, s félsz, talán sosem látod
Meg a fényt, mi utad céljához
Vezetett... Egyre merevebb lesz
Tested; nem veszel fel szemeddel
Egyetlen jelet sem, ehelyett
Lelkedben ezer meg ezerszer
Gyötrődsz, s a felgyülemlett sok- sok
Emlék végül ömlesztve tör ki
Belőled, s felmart szíved helyén
Nem marad más, mint lelked savas
Folyamának nagy rombolása...
Félsz a fénytől, félsz, hogy meglátnak,
Meglátják könnyel áztatott és
Megtört arcodat. Inkább újból
A hűs éj takarójára vágysz,
Hogy ellepje tested, s hogy szítson
Elkerülhetetlen sorsod és
Végzeted ellen. A sötétben
Úgy érzed, talán megkönnyebbülhetsz,
De ez az állapot csak árthat
Neked! Hallgasd majd meg egyszer az
Én panaszomat is egy sötét,
Nyirkos éjszakán; segítsük ki
Aztán egymást az éj leplei
Alól. Utoljára még könnyünk
Töröljük a lepelbe, s a fény
Felé száraz arccal induljunk...
Bízz bennem, lelkedben és minden
Megenyhült lélek erejében!
Ne múltadat értékeld, hanem
Jövőd terveit vesd papírra!
Eleinte nehéz lesz, tudom,
De lelked ezek után végleg
Felszabadíthatod, és karod
Az ég kékje felé nyújthatod...
Simítsd ki orcád énelőttem,
Hadd rejtse el búdat a szívem...
A te szemed száraz lesz, és az
Enyém vizes marad. Egy ember
A maga önbizalmánál egy
Másiknak sokkal többet adhat...
Te a fényben vagy, én még mindig
Csak a lepel alatt sírok és
Bízok, hogy talán az én terhem
Is egyszer valaki helyettem
A saját vállára rakja, és
Akkor az én lelkem is végleg
Szárazon, felszabadultan és
Dicsőülten az égbe juthat...
