A Gregor Hanna felhasználó összes verse >>>
Parázsló indulatok
Darabokra akarok törni mindent, ami rá emlékeztet! Széttépni, összetiporni és örökre száműzni, még az emlékeimből is. Dühös vagyok és csalódott, de leginkább magamra, a hülyeségem miatt, hogy még ezzel sem érte el nálam a határt. Hogy még most is, még mindig ugyan úgy szeretem. Képes vagyok előre tervezni, és álmokat szőni, reménytelen és ködös álmokat, akár egy narkós. Függő lettem. Függök Tőle, és az érzéstől, amit kiváltott belőlem. Gyűlölöm az érzéseket! Mindet! A vonzódást, amivel indult; a szerelmet, amiben kiteljesedett; a rajongást, amibe átcsapott; és legfőképp a csalódottságot, amivel zárult.
Közömbösség kellene… Hófehér, jéghideg, néma közömbösség. Az lenne az igazi megváltás nekem, és büntetés neki. Már ha egyáltalán érdekelné… Mert sokszor azt is kétlem, hogy észrevenné, ha nem keresném napokig. Hetekig. Soha.
Miért kellett belemennem ebbe? Már megint miért? Határtalan a hülyeség, ami az emberi szívben lakozik ilyenkor. Elvakít, felépít körém egy másik világot, és elhiteti, hogy az a valóság. Pedig milyen távol állok tőle! Távolabb talán már nem is lehetnék, elvégre szerelmes vagyok. És ez az érzés nem változik, tegyen vagy mondjon bármit, makacsul és végérvényesen kapaszkodik belém, határozottan eltökélve, hogy reménytelenségével tönkreteszi az életem.
(2013. szeptember 11.)
