Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Gregor Hanna felhasználó összes verse >>>



Párbeszéd a szerelemről

- Őrültség! Teljesen őrültség rábízni magad valakire, mikor tudod, hogy úgyis leejt!
- Mintha számítana. Nem vagy üvegből, nem fogsz összetörni. Egyébként is, nem tudom, mit vársz. Olyan sokszor megtartott már... Hogy haragudhatsz rá, ha egyszer mégis elejt?
- Te ezt nem értheted. Szerettem őt. Neki adtam mindenem. Kitártam a lelkem, megnyitottam a szívem, odaadtam a testem. Feltétel nélkül bíztam benne, hittem neki, ittam minden szavát, mint a Szentírást...
- Na látod, itt volt a probléma! Hol marad a racionalitás? Nem bízhatsz meg vakon mindenkiben, emberek vagyunk, és az emberek tévednek.
- De hát szerettem!
- Szeretted, szeretted... Mindig ezt hajtogatod. Most talán nem szereted?
- De, csak...
- Na látod. Most is ugyan azt érzed, csak ott van benned a tüske, hogy bántott, és az érzés, hogy vissza kell adnod, meg kell büntetned valahogy, hogy érezze, rosszat tett, és máskor ne csinálja. De ez még nem változtat azon, hogy szereted. Nem igaz?
- Végül is... Van benne valami... De akkor sem volt helyes, amit tett. Megbántott, pedig én bíztam benne.
- Ilyen nincs. Már megint kezded. Mintha nem kért volna bocsánatot azóta. Mintha nem látnád rajta, mennyire sajnálja az egészet.
- Jó, bocsánatot kért. Egyszer... De ha összetörsz mondjuk egy tányért, és bocsánatot kérsz tőle, akkor minden a régi lesz? Mondd!
- Örülök neki, hogy egy szinten érzed magad egy tányérral. Felemelő érzés ilyen emberekkel társalogni. De térjünk vissza Hozzá. Tényleg elhiszed neki hogy megbánta?
- Hát... Őszintének tűnt. De azóta nem mondta többször.
- Minek mondta volna? Komolyan gondolta, és ha elhitted, akkor fölösleges ismételgetni. Ha meg nem, hát akkor én se koptatnám többször a számat.
- Hogy mondhatsz ilyet! Még a végén képes vagy kihozni az egészből, hogy minden az én hibám. Azt nem akarod, hogy négykézláb csússzak előtte a porban, bocsánatért esedezve, amiért merészeltem megbántódni?
- Mondd, Te csak végletekben tudsz gondolkodni? Hiszel neki, mint a Szentírásnak vagy sárban csúszva megalázkodsz? Ennyi lehetősége lenne az embernek "élete párja" mellett? Amellett az ember mellett, akivel elméletileg egyenrangú társak?
- Nem. Én csak... Nem tudom. Összezavarsz. Miért kell így megbonyolítani mindent?
- Megbonyolítani? De hiszen Te teszed bonyolulttá az egészet! Ahelyett, hogy a szíved mélyére néznél, és észrevennéd, hogy ő még mindig ott van benne, ül a közepében, és el sem mozdul egészen azóta, hogy először beengedted; csak hisztizel, és azon kattogsz, hogyan tudnád méltóképpen megtorolni a "bűnét".
- Hmm.. Talán mégis csak igazad van. Végül is min változtatna, ha haragudnék rá még pár napot? Vagy hetet? Nem lennék boldogabb tőle, hiszen látnám hogy szenved. Nem akarom, hogy szenvedjen. Szeretem.
- Ez gyönyörű eszmefuttatás volt, hála az égnek, hogy így ráébredtél végre. Most már lehiggadtál?
- Igen, azt hiszem. Megyek és beszélek vele. Köszönöm a segítséget.
- Magadnak köszönd, a Te döntésed volt.
Majd, miután a másik boldog mosollyal az arcán távozott, még magában suttogva hozzátette: csak aztán vigyázz nekem, mert amikor legközelebb leejt, már közel sem lesz ilyen egyszerű becsapni a szíved. De hát egyszer mindenkinek rá kell jönnie, hogy nem létezik örökké tartó szerelem. Mint ahogy feltétel nélküli bizalom sem.
(2013. július 17.)

To Top