A Erik Sörös felhasználó összes verse >>>
Barna szemű szeptember
Légy hát nekem, cigánylány, örökzöld, barna szemű múzsám ma,
S üljünk le a gesztenyesor vénülő padjára.
Mely fölé, ahogy a fák tornyosultak némán,
Úgy véstem emléked szívembe, s fontam álmaim köréd.
Nem értem, mi kétely, s mi lenne bennem az érdem,
A Duna előtted rogyasztotta meg a szerelem súlya alatt térdem.
Hullámokon táncot jár a lehulló falevél,
Miközben lelkem minden rezdülése hozzád ér.
Hideg szellő, ó, te drága szeptember,
Végtelenül szerettem bele a csendedbe.
Sétálok haza magánnyal karöltve,
Bezárt üzletek, füstbe ment tervek s ötletek.
Mélán kis falumba érkezve bolyongok,
Az ember csak látszatra lehet tán boldog?
Keringőre hívlak utoljára, barna tündér, örök tűz,
Csalfa kisasszony, lelkem a lelkeddel összefűzd.
Míg őszből ősz lesz, s évből újabb év fakad,
A gesztenyesor őrzi majd elnémult dalainkat.
Ha zuhog is az eső, nem mossa el a lábnyomunkat,
Mint a Duna fölé hajló ág, ropjuk el utolsó táncunkat.
