A Sevyn Duplantis Haaland felhasználó összes verse >>>
Amikor lehull az álarc
Lehet hazudni egy napig.
Egy évig.
Talán egy egész életen át
is el lehet játszani valaki más szerepét.
Lehet mosoly mögé rejteni a turpisságot,
szép szavak mögé az árulást,
csend mögé a félelmet,
és másokra mutatni,
amikor a saját kéz hagyta a nyomot.
De az igazság nem tűnik el attól,
hogy becsukod előtte az ajtót.
Vár.
Mint egy árnyék,
amely pontosan tudja,
hogy egyszer megfordulsz.
Minden titoknak van egy repedése.
Minden hazugságnak van egy gyenge pontja.
Minden elárulásnak van emlékezete.
És egyszer
valaki kimondja azt az egyetlen mondatot,
amely után már nem lehet visszatenni
a történetet oda,
ahonnan kivetted.
Akkor lehull az álarc.
Nem azért, mert valaki letépi rólad,
hanem mert elfárad rajtad.
Mert nincs olyan maszk,
amely örökké az arcod lehet.
Van karma,
ha annak nevezzük,
hogy minden tett nyomot hagy.
Van sors,
ha annak nevezzük,
amit magunkkal hozunk.
Van végzet,
ha vannak utak,
amelyek újra és újra
ugyanahhoz a kérdéshez vezetnek.
Van hajlam.
Van ösztön.
Van gén.
Van örökség.
De van választás is.
És éppen ezért
nem lehet mindent a sorsra fogni.
A lelkiismeret tudja,
amit a világ még nem tud.
A szív emlékszik arra,
amit az értelem megpróbál elfelejteni.
A lélek pedig néha évekig hordozza
egy másik embernek okozott seb súlyát.
Mindenkinek joga van élni.
Joga van a saját vágyaihoz,
az álmaihoz,
a szabadságához,
a saját döntéseihez,
a szabad élethez.
Nem birtokolhatod más ember életét
csak azért, mert egyszer közel engedett magához.
Nem veheted el a nevét,
az identitását,
a hangját,
a reményét.
Minden ember egy külön történet.
Van, akit az otthon formált.
Van, akit annak hiánya.
Van, akit a családi örökség.
Van, akit a génjei.
Van, akit az állampolgársága köt egy közösséghez.
De egyik sem írja meg helyette
az egész könyvet.
Mert az ember tanul.
Önképzéssel,
önfejlődéssel,
kudarccal,
teljesítménnyel,
a tanulás szeretetével
újra és újra átírhatja önmagát.
Nem a múlt tagadásával.
Hanem annak elfogadásával.
Igazságelfogadással.
Valóságelfogadással.
Mert csak abból lehet továbbindulni,
amit már nem hazudunk el önmagunk előtt.
Az igazságosság nem mindig gyors.
Nem mindig látványos.
És nem mindig úgy érkezik,
ahogy elképzeltük.
De az érdemnek és a következménynek
van egy közös törvénye:
amit teszel,
annak hatása lesz.
A szavadnak.
A hűségednek.
Az árulásodnak.
A szeretetednek.
A közönyödnek.
Mindennek.
Ezért ne félj annyira az igazságtól.
Félj inkább attól,
hogy évekig menekülsz előle,
miközben közben
elveszíted önmagadat.
Mert egyszer eljön a pillanat,
amikor nincs több szerep,
nincs több kifogás,
nincs több függöny.
Csak te maradsz.
A szíved.
A lelked.
A lelkiismereted.
A lelkierőd.
És mindaz,
amit megtettél.
Akkor az élet nem bosszút kér.
Hanem igazságot.
Nem tökéletességet.
Hanem felelősséget.
Nem újabb álarcot.
Hanem valódi arcot.
És talán ez a legnehezebb szabadság:
amikor végre nincs kitől menekülnöd,
mert már önmagad előtt sem kell elbújnod.
