A Blythe Eilish O’Connell felhasználó összes verse >>>
Az utolsó gyertya
A templomban három gyertya
égett minden este.
Egy az élőkért, egy a holtakért,
egy az elveszetteknek.
A sekrestyés öreg ember
gyújtotta meg őket.
De volt egy negyedik is titokban,
melyet senki sem ismerhetett.
A legkisebb gyertya ablakban állt,
s csak egy név volt mellette:
„Anna.”
Ki volt Anna? Senki sem tudta.
Csak az öreg hallgatott,
ha a faluban róla kérdezték,
és szemét lesütötte ott.
Egy téli éjjel hó esett.
A harang félrevert.
Az öreg a templomajtóban
egy fiatal lányt lelt.
„Engedjen be, jó uram, kérem,
elűzött az éjszaka.
Azt mondták, itt mindenki kap
egy kis helyet hajnalig.”
Az öreg szó nélkül beengedte,
tüzet rakott neki.
S mikor a lány az ablakhoz lépett,
meglátta a kis gyertyát.
„Anna…” — olvasta halkan.
„Ki volt ő?”
Az öreg sokáig hallgatott.
„A lányom.”
A tűz halkan ropogott.
„Húsz éve egy ilyen téli éjen
ő is segítségért jött.
Azt hitte, minden ajtó nyitva áll,
ha valaki bajban van.”
Az öreg hangja elcsuklott.
„Én pedig… nem engedtem be.”
A lány ránézett.
„Miért?”
„Haragudtam rá.
Azt mondta, elmegy a faluból.
Én meg azt mondtam: menjen.
És becsuktam előtte az ajtót.”
Odakint süvített a szél.
„Reggel találták meg.
A templomlépcsőn feküdt.
Azóta gyújtom ezt a gyertyát,
mert akkor már késő volt.”
A lány nem szólt semmit.
Csak közelebb lépett hozzá.
Az öreg ekkor észrevette:
a lány ruhája csupa hó.
De a hó nem olvadt el rajta.
„Honnan jöttél?” — kérdezte.
A lány az ajtóra mutatott.
„Onnan, ahol Anna meghalt.”
Az öreg arca elsápadt.
A lány lassan elmosolyodott.
„Most már beengedett.”
Azzal eltűnt.
Csak a templomajtó maradt nyitva,
s a hó fújt be rajta.
Az öreg egész éjjel térdelt.
Reggelre ősz lett minden haja.
A három gyertya csonkig égett.
De a negyedik—
az még mindig lángolt.
És azóta minden télen,
ha hó esik a templom előtt,
az öreg mindig ajtót nyit.
Nem kérdezi, ki az.
Csak ennyit mond:
„Gyere be.
Most már nem küldelek el.”
