A Blythe Eilish O’Connell felhasználó összes verse >>>
A kút titka
A falu szélén állt egy kút,
mélyebb volt, mint bármi más.
Azt beszélték, éjjelente
hangot ad a némaság.
Öreg kőből rakták körbe,
moha nőtt a peremén,
s minden gyermek úgy kerülte,
mintha ördög lakna mélyén.
Egy legény volt csak a faluban,
ki nevetett a babonán:
„Kő a kút, és víz van benne,
nincs ott semmi, emberek!”
Ám egy éjjel, mikor részegen
hazafelé botorkált,
hangot hallott lentről mélyen:
„Fiam…”
A legény megállt.
„Ki az?” — kérdezte remegve.
Nem felelt a sötét kút.
Csak a hang jött újra lentről:
„Fiam… segíts…”
Kötelet hozott. Vödröt. Lámpát.
Leereszkedett lassan.
A víz fekete tükrénél
egy arc nézett vissza halkan.
S az arc ismerős volt.
Apjáé.
Pedig az apját tíz éve
eltemették a hegy mögött.
„Nem lehet…” — súgta a legény.
„Te nem lehetsz itt, apám!”
A mélyből csak ennyi jött:
„Te löktél le annak idején.”
A fiú keze megdermedt.
Eszébe jutott minden.
A régi vita. A sötét este.
Az utolsó, elfojtott csend.
Tízéves gyermek volt akkor.
Egyetlen lökés — semmi több.
Apja lezuhant a kútba,
ő pedig soha nem szólt senkinek.
„Bocsáss meg!” — kiáltotta sírva.
„Gyermek voltam! Féltem!”
A víz azonban megmozdult.
Fekete kör futott rajta.
S az apa hangja így felelt:
„Én is féltem azon az éjen.”
A kötél ekkor elszakadt.
A fiú zuhant.
Hajnalban a falubeliek
nyitva találták a kutat.
A vödör a kövön hevert,
de a legénynek nyoma sem volt.
Csak egy régi csontvázat találtak
a kút fenekén —
egy rozsdás medállal a nyakán.
Az apja nevét viselte.
Azóta, ha valaki arra jár
éjfél után, s lehajol,
két hangot hall a mélyből:
„Segíts…”
Majd egy másikat:
„Fiam…”
