A Blythe Eilish O’Connell felhasználó összes verse >>>
A végén minden napvilágra kerül
Nem rejti el az éj azt, amit látott a nappal,
nem törli ki a múltat egyetlen újabb holnap,
a hazugság építhet falat, magasat és vastagot,
de az igazság egyszer áttöri minden kapuját.
Aki árulást választ, annak nyomot hagy a lépte,
aki hűtlenül sebez, viszi sebét az életbe,
s ki bűnét újra műveli, mert nem tanul belőle,
annak saját tette tér vissza hozzá végül.
A hajlam nem parancs, az ösztön nem végzet,
a gén nem írhatja felül az emberi döntést,
a sors adhat lapokat, a végzet oszthat utat,
de a szabadság felel azért, amit a kéz mutat.
Az érdem nem örökség, hanem megtett út,
a teljesítmény beszél, amikor elhallgat a száj,
a szív nem felejt, ha szeretetből lett árulás,
a lélek megőrzi, amit elrejtene a világ.
A lelkiismeret nem alszik, csak néha halkabban szól,
s egyszer minden elfojtott igazság felszínre tör,
az igazságosság nem bosszú, hanem tiszta mérleg,
a jog és egyenlőség akkor él, ha mindenkire érvényes.
Az érzés változhat, az érzelem elcsendesedhet,
de a valóság nem hajlik ahhoz, aki fél tőle,
az igazságelfogadás megtöri a büszke falat,
a valóságelfogadás új kezdetet adhat.
Mert nincs örök rejtekhely, nincs végtelen menekvés,
a tett egyszer visszatér, akár évek múltán is,
a karma nem siet, de nem téveszti el az utat,
s végül minden ember saját tükre elé jut.
Ott nem számít álarc, sem kifogás, sem szerep,
csak az marad meg, amit valóban tett a lélek,
és amikor az igazság minden fátylat szétszakít,
a valóság kimondja végül: senki sem menekülhet itt.
