A Kaylan Kinney felhasználó összes verse >>>
A leleplező idő
I.
Van titok, mely mélyre ásva vár,
sötét falak mögött őrzi önmagát,
de egyszer megreped minden zár,
és fénybe lép, mi rejtve volt tovább.
A turpisság hiába ölti díszruháját,
a hazugság hiába fest szebb világot,
az idő lassan lefejti álarcát,
s a tett maga vallja meg a vádlottat.
Mert amit eltemetnél, egyszer felszínre ér,
s az igazság útja minden falon át elér.
II.
Lehet szép szóval elfedni a nyomot,
lehet mosollyal rejteni a sebet,
lehet esküvel tagadni a dolgot,
de a csend is őriz emlékezetet.
A szem emlékszik, a szív nem felejt,
a lelkiismeret éjjel is beszél,
s amit az ember más szívében ejt,
az egyszer visszhangként hozzá visszatér.
Nincs olyan álarc, mely örökké marad,
mert lehull egyszer, és megmutatja arcodat.
III.
Az elárulás nem tűnik el nyomtalan,
bár idő takarja hóval és porral,
a bizalom törése mély és hangtalan,
de egyszer szembenéz minden kimondott szóval.
A hűség nem lánc, hanem választott út,
a szeretet nem kényszer, hanem szabad,
ki más szabadságára titokban rátapos,
önmaga köré épít láthatatlan falat.
De minden falon nyílik egyszer egy rés,
s mögötte ott vár a teljes felismerés.
IV.
Mindenkinek jár a saját élete,
a vágy, az álom, a szabad akarat,
joga van ahhoz, hogy önmaga lehessen,
s ne más írja helyette a holnapokat.
Jár neki otthon, név, szív és identitás,
a döntés, a tanulás, a fejlődés,
az önképzés, a kérdés, a látás,
a remény, a munka és a tévedés.
Mert szabadság nélkül fél élet marad,
s az ember akkor él, ha önmaga marad.
V.
Van, ki génjeiben őriz régi terhet,
van, ki örökségből hordoz régi mintát,
van, ki ösztöneivel vív keserves harcot,
míg hajlama újra meg újra visszahívná.
De nem minden örökség végzet és bilincs,
nem minden múlt írja elő a jelent,
az önfejlődésben új lehetőség kincs,
s tanulással formálható a jelen.
A sors lehet ösvény, a karma lehet jel,
de az ember a döntéseiért felel.
VI.
A végzet suttoghat, az ösztön kiálthat,
a múlt árnyéka követhet némán,
de a lelkiismeret ajtót is nyithat,
ha valaki változni akar igazán.
Lehet hibázni, elesni, félni,
lehet a valóság elől futni egy darabig,
de igazságelfogadás nélkül nem lehet élni,
mert önmagunk árnyéka velünk marad mindig.
A valóság akkor is valóság marad,
ha valaki hosszú időn át megtagadja magát.
VII.
Nem az kap igazat, aki hangosabban szól,
és nem az lesz igaz, amit százszor mondanak,
a valóság csendben is valóság marad,
míg a hazugságok egymásba omlanak.
Lehet történetekből várat emelni,
lehet másokat hibáztatni reggelig,
de egyszer eljön a szembenézés ideje,
amikor már nem lehet futni semeddig.
A tények nem kérnek díszes koronát,
önmagukban hordozzák a bizonyosságot.
VIII.
Aki másnak vermet ás, nem mindig zuhan bele,
de amit tesz, annak nyoma megmarad,
mert minden tettnek van következménye,
s az idő egyszer elszámoltat.
Nem büntetésért kiált a világ rendje,
hanem azért, hogy a tettnek súlya legyen,
hogy a jó és rossz ne váljon egyetlen masszává,
és felelősség legyen minden lépésben.
A következmény nem bosszú, hanem jel:
amit vet az ember, annak gyümölcse egyszer megérik.
IX.
Van, aki éveken át álarcot visel,
s megtanulja, hogyan kell másnak látszania,
de önmagától önmagát el nem rejtheti el,
mert a tükör nem tanul meg hazudnia.
A hangban ott rezdülhet egy régi félelem,
a szem mélyén ott marad minden elhallgatás,
a szívben tovább él minden régi érzelem,
s egyszer utat tör magának a felismerés.
Az álarc elfárad, a szerep szétesik,
s ami valódi, végül felszínre kerül itt.
X.
A remény nem azt jelenti, hogy nincs seb,
hanem hogy a seb után is lehet továbbmenni,
hogy az igazság fájhat ugyan, de lehet
belőle új életet és önmagunkat építeni.
A szabadság nem mások életének uralma,
hanem saját lépteink felelős vállalása,
a jog nem kiváltság, hanem minden ember joga,
s nem lehet más lelkét saját tulajdonná tenni soha.
Aki szabadságot kér, adjon szabadságot,
aki igazságot vár, vállalja a valóságot.
XI.
Az érdem nem mindig azonnal látható,
a teljesítmény néha csendben növekszik,
a hűség sem mindig látványos, ragyogó,
mégis ott marad, mikor minden szétesik.
A lelki erő nem harsány győzelem,
hanem felállni, mikor összetört a remény,
tanulni abból, mi fájt a szívben,
és továbbvinni, ami érték és erény.
Mert nem a látszat írja meg, ki vagy,
hanem amit teszel, amikor senki sem figyel rád.
XII.
Az otthon több, mint fal és tető,
állampolgárság több, mint papíron egy név,
a hovatartozás belül is növekvő,
s az identitásban saját történeted él.
Nem kell más életét magadra öltened,
nem kell más álmát saját álmodnak mondani,
a szíved, lelked, jogod megillet téged,
s van erőd új útra lépni, újrakezdeni.
Aki önmagát megtalálja a valóságban,
az nem akar többé élni másnak a világában.
XIII.
Eljön a nap, amikor minden szó mérlegre kerül,
minden döntés megmutatja valódi súlyát,
amikor a múlt nem maradhat többé ködbe merülve,
s mindenki meglátja tettei lenyomatát.
Nem menekülhet örökké sem tett, sem titok,
nem rejtheti el a fény elől senki a nyomát,
mert az idő lassú, de kérlelhetetlenül forog,
és visszahozza egyszer mindennek a visszhangját.
Ami igaz volt, igaz marad a végén,
ami hamis volt, széthullik a fényben.
XIV.
Mégsem a bosszú legyen az ember reménye,
hanem a tisztánlátás és a helyreállás,
hogy mindenki felismerhesse a saját részét,
és legyen út a jóvátétel, a változás.
Mert hibát beismerni nem gyengeség,
hanem a lelki erő egyik legnagyobb jele,
az igazság elfogadása nem vereség,
hanem ajtó egy tisztább élet felé.
Aki tanul, az a múltból jövőt teremthet,
s aki őszinte, újra bizalmat nyerhet.
XV.
Így múlik el minden hazug szerep,
s így talál vissza önmagához a lélek,
a titkokból egyszer kimondott szó lehet,
a könnyekből egyszer új remény ébred.
A karma, a sors, a végzet csak útjelző,
de döntéseinkben ott él a felelősség,
a gén, az örökség múltból érkező,
de tanulással formálható az emberi egész.
Az igazság végül minden álarcot letép,
s a valóság előtt egyszer mindenki szembenéz.
