A Kaylan Kinney felhasználó összes verse >>>
Ami el van rejtve, az egyszer napvilágra jut
Hazugság épülhet falnak, magasnak,
turpisság fonhat ezernyi szálat,
álarc takarhat szívet és arcot,
csendbe rejthet árulást, harcot,
de amit egyszer mélyre temettek,
az idő mélyéről visszaremeghet,
mert nincs olyan titok, nincs olyan éj,
mely örökké önmaga mögé fér,
az igazság lassan utat talál,
s a rejtett valóság egyszer feláll.
Aki más álmára árnyékot vetett,
s hazugsággal szőtt köré életet,
az hiheti: mindent eltemetett,
s a múlt mögötte már régen elfeledett,
de minden tettnek visszhangja támad,
minden seb őriz valami nyomot,
s amit a világ előtt letagadtak,
az egyszer megszólal a csend alatt,
mert az idő nem felejt és nem vak,
s a titkok egyszer fényre akadnak.
Lehull az álarc, ha elfárad rajta
a kéz, amely naponta magára hajtja,
lehull magától, akár az őszi levél,
ha már nem tartja tovább a szél,
s ott marad az arc, minden dísz nélkül,
ahol nincs több szerep, nincs menedékül
szolgáló szó, kifogás vagy játék,
csak az marad, amit a lélek lát még:
a tett, a szándék, az elmulasztott szó,
s az ember, aki mögötte való.
Van karma, sors, végzet és ösztön,
hajlam, mely bennünk régi úton ösztönöz,
de nem minden út előre megírt,
mert önfejlődés új irányt nyit,
tanulni lehet, változni, érni,
a tegnap hibáit újra megérteni,
a lelkiismeret halk hangját követni,
a valóságot végre elfogadni,
mert aki önmagával szembenéz,
az saját bilincseiből is kilép.
Van hűség, mely csendben őrzi a társat,
van remény, mely átvisz minden árkot,
van szív, amely nem akar sebet ejteni,
s van lélek, mely tud még hinni, szeretni,
van jog, mely az embert védeni hivatott,
hogy szabadon éljen, amíg életet kapott,
hogy legyen otthona, álma és neve,
s ne más szabja meg, merre menne,
mert minden embernek joga van élni,
vágyait követni, remélni és félni.
Nem lehet elvenni más ember álmát
csupán azért, mert valaki fél a világától,
nem lehet bilincsbe verni a vágyat,
sem elhallgattatni az igazságot,
mert szabadság nem ajándék, hanem létezés,
jog ahhoz, hogy önmagadként élj és lélegezz,
hogy saját utadon keress otthont,
s megőrizd azt, amit a szíved hordoz,
identitásod ne legyen mások játéka,
s életed ne legyen idegenek árnyéka.
A gén hozhat örökséget a vérben,
a múlt tovább élhet minden emberben,
de örökség nem jelenti a végzetet,
mert a döntés új ösvényt kereshet,
tanulás formálhat új gondolatot,
önképzés erőt és hitet adhat ott,
ahol tegnap még bezárult minden ajtó,
s a lelki erő új világot alkotó
fényként vezethet nehéz időkön át,
míg az ember maga írja tovább önmagát.
Az árulás mély sebet hagy a lélekben,
néha csendben, néha égő éjjelekben,
de nem lehet örökké titokban tartani,
amit valaki más szívében okozott valaki,
mert az igazság nem kér engedélyt,
nem vár örökké, míg elérkezik a lét,
lassan kopogtat minden bezárt ajtón,
s végigvonul minden kimondatlan szón,
míg egyszer a múlt a jelenbe ér,
és minden rejtett történet visszatér.
Aki hazudik, önmaga hálóját szövi,
s egyszer saját szálait kell kibogozni,
mert minden újabb hazugság újabb fal,
mely mögött egyre kevesebb levegő marad,
s minél magasabbra épül a megtévesztés,
annál mélyebb lesz egyszer a felismerés,
amikor már nem lehet tovább takarni,
amit a valóság kezd megmutatni,
s az igazság egyszerű, mezítelen fényében
ott áll minden tett a maga helyén.
Nem minden következmény gyorsan érkezik,
van, amely éveken át csendben létezik,
mint föld alatt rejtőző parázs,
mely egyszer újra lángot talál,
az idő nem mindig büntet azonnal,
de emlékezik minden kimondott szóval,
minden döntéssel, minden árulással,
minden eldobott, összetört álommal,
s egyszer eljön a számvetés órája,
amikor minden tett megtalálja gazdáját.
De igazság nem mindig bosszú,
és következmény sem mindig pusztító,
lehet felismerés, lehet tanulás,
lehet őszinte bűnbánat és változás,
mert aki képes önmagát megérteni,
az megtanulhat másokat nem félrevezetni,
s a lelkiismeret nemcsak vádat hordoz,
hanem utat is mutat, ha a szív válaszol,
mert jóvátenni nem mindent lehet,
de megváltoztatni lehet a következő tettet.
A valóságot nem mindig könnyű elfogadni,
néha fáj szembenézni, inkább elfordulni,
de amit elutasítunk, attól nem lesz más,
a tény attól még tény, a seb attól még fáj,
az igazságelfogadás nehéz út,
de rajta a lélek lassan szabadul,
mert amit végre nevén nevezünk,
azt többé nem kell árnyékként követnünk,
s a kimondott valóság tisztábbá tehet,
ha vállaljuk érte a felelősséget.
Mindenki hordoz valamit magában:
örökséget, emléket, sebet és vágyat,
érzést, érzelmet, félelmet, reményt,
egy külön történetet, egy saját egész lényt,
s nem lehet két ember útját egyformára mérni,
nem lehet más életét saját mércével élni,
mert minden sors mögött ott van az ember,
aki küzd, tanul, bukik és újra felkel,
s teljesítménye, érdeme és szíve szerint
próbálja megérteni, ki is ő odabent.
Az állampolgárság otthont is jelenthet,
de az otthon nem pusztán falakat jelenthet,
hanem helyet, ahol nem kell rettegni,
ahol szabad gondolni, hinni és szeretni,
ahol a jog nem üresen kimondott szó,
hanem védelmet adó, emberhez méltó való,
ahol az identitás nem szégyen és nem teher,
ahol minden élet önmagáért felel,
ahol a szabadság nem másoktól kapott kegy,
hanem emberi méltóság, amely mindenkit megillet.
És végül minden út önmagunkhoz vezet,
ahol nem takarhat el többé semmilyen szerep,
ott állunk majd saját életünk előtt,
a tegnap árnyaival és a holnap előtt,
s amit tettünk, nem törölheti el semmi,
de amit tanulunk, tovább tud bennünk élni,
a remény megmarad, ha őszinte a szív,
a lelkiismeret pedig új utakra hív,
mert az igazság egyszer mindenre fényt vet:
a titok lehull, s az ember önmagával szembenézhet.
