A Zoltán Papp felhasználó összes verse >>>
MINDENKI ZSENI — CSAK A VILÁG HIBÁS
Mindenki zseni, ezt tudjuk rég,
csak a világ nem elég okos még.
A szomszéd szerint rosszul épül a ház,
a pék szerint túl sós minden perec már.
A taxis szerint mindenki rosszul vezet,
a sofőr szerint minden taxis életveszélyes.
A kocsmaasztal mellett készül a nagy terv,
három korsó után minden ember hadvezér.
Megoldják gyorsan a gazdaság baját,
megjavítják hozzá az egész világ falát.
Az egyik mindent tud a pénzügyekről,
a másik a sportról, a harmadik a nőkről.
A negyedik mindenhez ért — természetesen —,
csak dolgozni ne kelljen, mert az már kellemetlen.
Így születik bölcsesség minden este,
mikor a tudás a józan észt is megkerülte.
A képernyőn ül a nagy szakértő,
kezében mikrofon, fejében erő.
Tegnap még eladó volt egy kisboltban,
ma már világszakértő minden fontos dologban.
„Én mindig mondtam!” — jelenti ki bátran,
bár tegnap egészen mást mondott nyilván.
Ha siker történt: „Én megmondtam előre!”
Ha kudarc következik: „Nem hallgattak rám, persze!”
A tévedés nála stratégiai lépés,
a kudarc pedig mások hibája és tévedés.
Az igazság nála rugalmas anyag,
attól függően hajlik, merre több a haszon.
Ha bizonyíték jön, gyorsan új szabály készül,
ha ellenkezik vele, a bizonyíték eltűnik végül.
Így lesz a véleményből örökös törvény:
aki leghangosabb, annak lesz igaza törvényként.
Van, aki szerény, ezt büszkén hirdeti,
és naponta ötször a szerénységét említi.
„Én nem vagyok jobb másoknál, de hát…”
— s itt kezdődik rögtön egy negyvenperces előadás.
„Nem szeretem a dicséretet” — mondja,
miközben három kamerát igazít a homlokára.
„Nem érdekel, mit gondol rólam a világ!”
— majd frissíti tízszer a közösségi oldalát.
„Én csak önmagam vagyok!” — büszkén kijelenti,
majd megnézi, hogy másoknak vajon tetszik-e.
A lájk lett a modern kori áldás,
a megosztás pedig társadalmi feloldozás.
Ha száz ember tapsol, akkor biztosan jó,
ha csak tíz, az algoritmus a hibás — ó, de jó!
A hiúság ma szerény pólót visel,
és azt írja rá: „Nem érdekel, mit hiszel.”
A pénzért mindenki keményen dolgozik,
legalábbis ezt mondja, ha számlát kell fizetni.
„A pénz nem fontos!” — mondják ünnepélyesen,
majd megkérdezik, mennyibe kerül az egész, szerényen.
A gazdag szerint a vagyon csak teher,
de azért a teher mellé jár egy tengerparti hotel.
A szegénynek azt mondják: „Légy türelmes!”
A gazdagnak: „Önnek külön ügyintéző jár, kérem.”
A reklám szerint mindenki lehet sikeres,
csak vegyen hozzá három tanfolyamot — hitelre, természetesen.
„Gondolkodj pozitívan!” — mondja a motivátor,
miközben hatszámjegyű a számlázott óradíja.
„A pénz csak energia!” — hangzik a bölcs tanítás,
furcsa, hogy mindig más zsebéből indul az áramlás.
S ha valaki megkérdi: „De miért ilyen drága?”
A válasz: „Mert az értékem ennyire van szabva.”
Az ember szabadságot követel magának,
de szabályokat gyárt a másik számára.
„Élj úgy, ahogy akarsz!” — mondja nagy kegyesen,
„de azért ne így, ne vele, és főleg ne ellenem.”
A másik boldogsága addig elfogadható,
amíg nem lesz számára túl látványos vagy zavaró.
Ha valaki másképp gondolkodik, furcsa,
ha ugyanúgy gondolkodik, akkor végre okos.
A tolerancia csodás, mondják fennhangon,
amíg az ellenfél nem ül velük egy asztalon.
A béke mindenkinek nagyon fontos eszme,
de mindenki úgy érti: „A másik kezdje meg végre.”
A szeretet hatalmas, széles és örök,
csak néha egy apró feltétellel működik.
„Szeress mindenkit!” — zeng a nemes tanítás,
„de engem szeress úgy, hogy nekem legyen igazam is.”
A hivatalban ül egy komoly tekintet,
és pecséttel őrzi a világ rendjét.
„Ehhez kell egy másik nyomtatvány!” —
hangzik a válasz minden kérdés után.
„Hol kapom meg?” — kérdi a jámbor polgár.
„A harmadik emeleten, a hetedik ablaknál.”
„És ott mit kell tennem?”
„Beadnia ezt.”
„De ezt honnan kapom?”
„A földszinten, ha kérte már egyszer.”
A polgár elindul, mint modern Odüsszeusz,
kezében egy mappa, lelkében az őrület.
Három pecsét, négy aláírás, öt igazolás,
és végül kiderül: hiányzik egy másolás.
„Sajnos ez így nem megfelelő.”
„Miért?”
„Mert nincs rajta a bélyegző, hogy megfelelő.”
A modern ember mindent dokumentál,
reggelit, ebédet, vacsorát és vacsorát.
Fényképet készít a kávéjáról,
majd arról is, hogy milyen jól lefotózta a kávét.
Ha sír, előbb keres hozzá megfelelő idézetet,
ha boldog, posztolja, hogy boldog lett.
A magánélet ma nyilvános előadás,
a titok pedig csak megfelelő beállítás.
„Ne nézz rám!” — mondja, miközben élőzik,
„hagyjatok békén!” — majd követőket gyűjt.
A csend ritka, a zaj viszont ingyen van,
ezért mindenki beszél, lehetőleg egyszerre, hangosan.
A gondolat már nem belül születik,
hanem előbb megnézi, hány lájkot remélhet.
S ha senki nem látta, hogy jót tett valaki,
vajon megtörtént-e egyáltalán a jóság valaki szerint?
A politikus mosolyog, komolyan bólogat,
ígéretből épít gyönyörű palotát.
„Minden jobb lesz!” — hangzik a nagy beszéd,
csak azt nem mondja, hogy pontosan mikor és miért.
A tömeg tapsol, zászló leng a szélben,
a valóság meg várakozik szépen a háttérben.
Mindenki változást akar és reformot,
de leginkább olyat, ami neki hoz plusz pontot.
A jelszó egyszerű, a megoldás bonyolult,
ezért a jelszó marad, a megoldás meg elvonult.
„Majd holnap!” — mondják újra és újra,
s a holnapból lassan egész emberöltő múlik.
A választó kérdez: „Mi lett az ígérettel?”
A válasz: „Kérem, legyen türelemmel!”
S mikor végre elfogy minden magyarázat,
előkerül egy újabb, még szebb választási mondat.
Talán nem is baj, hogy ilyenek vagyunk,
legalább van min nevetnünk, míg haladunk.
Mert mindenkiben él egy kis nagyokos,
aki más hibáján mindig felháborodott.
Magunkban a szálkát ritkán vesszük észre,
más szemében gerendát látunk rögtön félre.
Bírálni könnyű, változni nehezebb,
ítéletet mondani mindig kényelmesebb.
Így járunk körbe, büszkén és vakon,
miközben ugyanazt a hibát követjük naponta.
A világot megjavítani nagy vállalkozás,
önmagunkat megérteni sokkal nagyobb mutatvány.
De ha egyszer végre magunkon nevetünk,
talán egy lépéssel közelebb kerülünk.
Nem leszünk bölcsek, nem leszünk hibátlanok,
csak rájövünk: mi is ugyanolyan emberek vagyunk.
És ez talán a legnagyobb poén az egészben:
mindenki a világot javítja — csak önmagát nem veszi észre.
