A Zoltán Papp felhasználó összes verse >>>
A MASZK NEM MARAD AZ ARCON
Lehet hazudni a csendnek.
Lehet mosoly mögé rejteni a szándékot,
szavak közé csomagolni a turpisságot,
árulást nevezni félreértésnek,
és feketéből fehéret festeni
egyetlen ügyes mozdulattal.
Lehet.
Egy ideig.
De az igazság nem siet.
Nem kell sietnie.
Ott van a falak mögött,
a kimondatlan mondatokban,
a tekintetekben,
az elhallgatott éjszakákban,
a lelkiismeret legmélyebb szobájában.
Vár.
És egyszer
kopogás nélkül belép.
Minden titoknak van árnyéka.
Minden hazugságnak van nyoma.
Minden elárulásnak van ára.
Minden tett egyszer
visszanéz arra, aki elkövette.
Amit ma elrejtesz,
holnap jelet hagy.
Amit ma letagadsz,
egyszer bizonyítékká válhat.
Amit ma más életéből elveszel,
annak hiánya egyszer
hangosabb lesz minden hazugságnál.
Mert senki sem menekülhet örökké
önmaga elől.
Sem a karma,
sem a sors,
sem a végzet
nem felejt.
De talán nem is ezek a legszigorúbb bírák.
Hanem az ember saját szíve.
A lelke.
A lelkiismerete.
Az a belső hang,
amelyet el lehet nyomni,
de örökre elnémítani nem lehet.
Lehet álarcot viselni.
Lehet szerepet tanulni.
Lehet tökéletesnek mutatkozni.
Lehet szeretetet játszani,
hűséget színlelni,
igazságot hazudni.
De nincs álarc,
amely örökké az arcon marad.
Egyszer megreped.
Egyszer lehull.
És ott marad az ember
minden magyarázat nélkül.
Önmagaként.
Akkor már nem számít,
mit mondott a világ.
Nem számít,
milyen történetet épített maga köré.
Csak az számít:
mit tett.
Kit szeretett.
Kit árult el.
Kit emelt fel.
Kit tört össze.
Miben volt hűséges.
Miben volt gyáva.
Mit tanult meg.
Mit nem volt hajlandó megtanulni.
Mire használta a szabadságát.
És mit vett el más szabadságából.
Mert minden embernek joga van
az életéhez.
A vágyaihoz.
Az álmaihoz.
A saját útjához.
A szabadságához.
Ahhoz, hogy szabadon éljen,
szeressen,
tanuljon,
hibázzon,
fejlődjön,
újrakezdjen.
Senki nem birtokolhatja
egy másik ember életét.
Senki nem írhatja át
más álmait a saját kedvére.
Senki nem tarthat fogva
egy lelket örökké.
A szabadság nem ajándék.
Jog.
És ahol jog van,
ott felelősség is van.
Mert minden tett
valamit továbbad.
Egy pillantást.
Egy döntést.
Egy mintát.
Egy örökséget.
Géneket,
szokásokat,
sebeket,
hajlamokat,
ösztönöket,
emlékeket.
De nem minden örökség végzet.
Az ember tanulhat.
Önmagát képezheti.
Fejlődhet.
Megtanulhat szeretni.
Megtanulhat nemet mondani.
Megtanulhat igazat mondani.
Megtanulhat szembenézni
azzal, amit önmagában nem szeret.
Mert az identitás nem puszta maszk.
Hanem út.
És az önkép sem kőbe vésett ítélet.
Hanem valami,
amit minden nap újra és újra
meg lehet érteni.
Az igazság elfogadása fájhat.
A valóság elfogadása fájhat.
De a hazugság ára
egyszer mindig nagyobb lesz.
Aki menekül az igazság elől,
egyre hosszabb utat épít maga mögött.
Aki viszont megáll,
és azt mondja:
igen, ez én voltam,
ezt tettem,
ezt elrontottam,
ezt jóvá kell tennem,
az nem elveszett.
Mert van remény.
Van lelkierő.
Van önfejlődés.
Van újrakezdés.
Van lehetőség arra,
hogy az ember ne ugyanazt az életet élje tovább,
amelyet tegnap még hazugságok tartottak össze.
De a következmények
nem tűnnek el attól,
hogy későn ismertük fel őket.
A tett megtörtént.
A seb megszületett.
A szó elhangzott.
Az árulás megtörtént.
És az idő nem radírgumi.
Az idő csak felfedi,
amit elrejtettünk.
Ezért egyszer minden kiderül.
Nem feltétlenül akkor,
amikor szeretnénk.
Nem feltétlenül úgy,
ahogy elképzeltük.
De az igazság
előbb-utóbb megtalálja a repedést.
És átjön rajta a fény.
Aki egész életében menekül,
végül saját árnyékával találkozik.
Aki másokat becsap,
egyszer önmagával marad.
Aki elárul,
szembenéz azzal,
amit az árulásból épített.
Aki pedig hűséges marad
ahhoz, amit igaznak és helyesnek tud,
annak talán nem lesz könnyebb az útja—
de lesz benne tartás.
Lesz benne szív.
Lesz benne lélek.
Lesz benne lelkiismeret.
És amikor lehullanak az álarcok,
amikor elcsendesedik a zaj,
amikor már nem lehet többé szerepet játszani,
akkor mindenki ott áll
a saját tetteivel.
A saját érdemeivel.
A saját mulasztásaival.
A saját döntéseivel.
A saját életével.
És akkor nem a látszat beszél.
Hanem a valóság.
Nem a kifogás.
Hanem a tett.
Nem a maszk.
Hanem az ember.
Mert az igazság lehet lassú—
de nem vak.
A következmény lehet késői—
de nem felejt.
És a szabadság lehet hosszú út—
de senki sem veheti el örökre
attól, aki ragaszkodik hozzá.
Végül minden titoknak
el kell mondania önmagát.
Minden álarcnak
le kell hullania.
Minden tettnek
meg kell érkeznie a következményéhez.
És minden embernek
szembe kell néznie
azzal, akivé a döntései tették.
Akkor már nincs hová bújni.
Csak az igazság marad.
És az ember,
meztelen lélekkel,
minden hazugság nélkül,
ott áll előtte.
