A Nikolasz Koczmann felhasználó összes verse >>>
Repedt Urna
Tébolyult hang zavarja a csendet,
Lélegzete szilárd és hűs, torkon penget,
Ördöggel táncolok a hajnal jegyében,
Kezemet kéri hogy megpörgessen,
Majd a fény, ki alszik: éppen meghív...
Ablakom tárva, nyitva lengeti,
Bűnös, rejtélyes testem égeti,
Sikongat a szenny, feltörni kél,
Jöhet mi jönnie kell: pontos és ép,
Tékozló est virít, az arcomra teljesedik,
Dadogó bizalom, kérést feszeget,
Feléd nyújtom kezem: megfenyeget,
Követelőző... nem riad meg,
Irgalmatlan érintés temetget,
Hova szunnyad ez a szemcse...?
Szupernóva tereli, nyomába hág,
Nem érdekli ez a szent világ,
Pedig szent az ember, s benne az űr,
Nem tudja belepni a nagy zűrt.
Csak a folytonos csend takarna...
Ózon borul ránk, egy nap még lehet élhet,
Egy pillantás, mely végzet minket is sérthet,
Hisz zűr nélkül az élet egy szemcse,
Hang nélkül: reszkető faág,
Mi kopár, s letörni vágy,
Hegyezz az égbe egy létet,
Feljebb egy új világ vár,
Szegett szárnyon, balsorsú, zokogó,
S szárny nélküli égbe szállt angyalok,
Zavaros miképp lettünk alávalók,
Bűntelen élet immár néhai...gondolod?
,,Állva színt vallani oly nehéz”
De mégis viaskodunk, ez tetéz,
Jobbra fordít a zsenge tudat?
A tudattalan látja, s halkan sírogat.
Üvöltő ceremóniák? Ez néma variáns.
Kulcslyukon e világ oly’ kimért,
Ajtóba vésett kaparásnyomok,
De kulcsunk nincs a zárba
Hisz hazugságban nyugszik
Szabadságunk ára.
