A Nikolasz Koczmann felhasználó összes verse >>>
másodrangú homo Sapiens
Kbújok anyám öléből, s majdan,
Siralmakat hordoz sejtem mítosza,
Ha hamu közt ég testem hű lángja,
Őrjöngő vágy miért ne folytana?
Úgy gyaláz, mint Ezékiel ádáz sorsa,
Óriás kráter maradtam a vészben, egy Toronymagas törésvonalban rekedt ,
Mount Everestet mászó, éretlen vágyó.
Vétkesek közt nevetünk, tévelygünk,
Elégek kertünkben s majd eltűnünk,
De addig jut neked is a csend fényéből,
Démon űzi, ha eltakar a hallgatás,
Táncoló bolondok közt repkedünk,
Ez hidegvér és annak zord krónikája,
Bekebelező lidérc árnyékában lépsz,
Mint gyermek ki létnek él,
Kavics dobás helyett: szikla zuhatag,
Szíved élt, s egy szúró szírt maradt,
Halk ravasz cseppel jöttél,
S hoztad magaddal a vihart,
Én? Ki még gondozásra vágyik,
Lepj el engem sebesen jött árvíz!
Lepj el úgy, hogy többé ki ne szabaduljak
S félre hív egy koponya hang...
Egy pillanat s ketté robban a pillád
Szeszélyben rekedt büszkélkedő talány
S kéri kéz mi színpalettán lép
Felelj nekem, hogy lettél te éji félsz?
Ha csókod messze űz, jár vissza hozzám
Karjaid mint a kés, írja rá fájdalmát.
Fejedet kéri a talaj habja
Őt nézed egy ideje
Szinte fontos a látvány
Hogy lásd a semmi mást
Azt üzeni: nyisd ki szemed
Hogy csillagjaid fénnyel takarva sírjon fel, Réteg vagy a létnek...
Titkon rágod ajkaid,
Didergő mosoly fásít,
Ott a lelkek gyásza vígjáték,
Ölel a fásult színdarab,
Véd egy óriás híd a mélyben,
Itt a síkság, hegyek, folyók... szépek?
Szaggat ha eltakar az Égi homály,
Mit teper a tudathasadás?
Vérbe folyt egy cigarettát
Mit létnek ábrázolt
Azt mesélte: Én vagyok,
Végtelen boldogságod mérgezője
De izzítom talpammal a talajt
Valamikor majd elnyel, hisz
Vele, velem...minden ábránd elment
