A Lavínia Csóka felhasználó összes verse >>>
Anyád kínja
Ez az utolsó levelem, nincs több szó, se jel,
Ha megtalálod egyszer, tudd: bennem minden lelt.
Nem kérdezted miért — vagy csak nem bírtad felfogni,
Most kimondom végre, amit hagytam elfogyni.
Te mindig csak magad voltál, más nem létezett,
Se én, se bárki más — csak a saját képzeted.
A traumáid mögé bújva lettél “úr” meg “tökéletes”,
És közben engem törtél, mintha az sem lenne tett.
Nem érdekelt, mit akarok, mit bírok még el,
Csak az, hogy neked jó legyen — bármi áron, bárkivel.
A szavaid mérgeztek, minden mondat egy ütés,
És fele sem volt igaz — csak egy torz vetítés.
Soha nem engem választottál, csak egy árnyat,
Egy verziót, mit rám húztál — aztán hibáztattad.
Én embert akartam, ki lát és nem használ,
Nem olyat, aki bennem csak saját sebet talál.
Mindig találtál bennem valami “kevesebbet”,
Miközben magad elől menekültél egész életedben.
Tükör voltam neked — ezért gyűlöltél ennyire,
Mert amit bennem láttál, az volt benned rég ideje.
Nem csak engem törtél — ezt már látom tisztán,
Másokkal is ezt játszod, ugyanazon a listán.
És ez az egy dolog, ami végre megnyugtat:
Nem én voltam kevés — te vagy szimplán egy vetítés.
Már nem szeretlek — és nem is akarom újra,
Ez nem szerelem volt, csak egy lassú pusztulás útja.
Nem leszek halk többé, nem nyelem le a szart,
Nem érdekel mit gondolsz — bennem vége van.
Bántalmazó voltál — szóval, csenddel, néha mással,
És féltem, hogy egyszer több lesz puszta támadásnál.
Már rég mennem kellett volna — túl soká maradtam,
De most már nincs visszaút, végleg itt hagytalak.
Nem tudtál értékelni — csak rombolni szépen,
És mindig te voltál az áldozat minden képben.
Elhitetted velem, hogy alattad vagyok,
Közben te voltál az, ki saját árnyába roskadott.
Ha tényleg annyira szar lettem volna, rég mentél volna,
De kellett a figyelem — az, hogy körülötted égjek.
Hazudtál, játszottál, és szentelted a látszatot,
Miközben a sajátjaidra is csak szart hagytál ott.
És most már látom: nem én voltam a hiba,
Csak túl soká hittem egy üres hangnak vissza.
Ez nem búcsú — inkább ítélet, kimondva végre:
Nélküled több vagyok, mint valaha véled.
