A Attila Ambrus felhasználó összes verse >>>
Reményeim Magyarországhoz
Kedves hazám, szép Magyarország,
Új napra virradtunk hát, babám!
Nem kell a félelem szorításában
Gúzsba kötve élni, szorongásban.
Könnyekkel küszködve, boldogan
Írom le oly vidám soraimat.
Most hozzátok szólva, magyarok,
Hálásan, hogy talpra álltatok!
>>Te vezess most engem,
S amit meg kell tennem...<<
Ilyen büszke még soha nem voltam,
Hogy mondjam, mi vagyok: PATRIÓTA!
Visszavéve hát jelképeinket
Mely képez egy nemzetet, minket.
Édes hazám, én valós szerelmem,
Köszönöm neked, hogy részed lehetek!
Időbe telik bár újjáépíteni
Mindazt, mely anno elvétetik,
Ám mégis reményteli vagyok,
Hogy ismét lehetünk szabadok.
Nem kell szégyellni, ki kit szeret,
Én is ezt teszem: eme szent földünket.
Család így vagy úgy, csak legyen,
Hisz mi is vagyunk mind rengetegen!
Tízmillió bátor hazafi együtt
Álljuk a sarat, ahogy mindig is tettük.
István népeit, Árpádék utódait,
Hívjuk össze a magyarság nagyjait!
Hisz mi is mindjájan azok vagyunk,
Kik milliós tömegével nem hagyjuk,
Hogy hazánkat szilánkká tiporják,
Mit gondolnak, egyenest kimondják!
Most éljünk hát jókedvvel, s bőséggel,
Ne légy magyar magyarnak ellensége!
Édes szerelmem, kedves hazám,
Oly kedves vagy nékem, magyarság!
Bár sok mindent máshogy gondolunk,
Együtt fogjuk hazáért régi kardunk!
Most itt a tökéletes, ragyogó pillanat,
Magyarországnak egy hajnali pirkadat.
Te vagy, kiért most örömömben sírok!
Te vagy, kiért most ódát, verset írok!
Te vagy az én igaz, egyetlen kedvesem,
Magyarország, én téged így szeretlek!
