A Sohonyai Attila felhasználó összes verse >>>
Az ördög mindenhatója
Nem voltam szentek példaképe soha,
s az ördögöt sem tiszteltem eléggé.
Neked akartam adni mindenem,
ebben a tudatban létezni örökkön-örökké.
Dacolni akartam mindennel, mi nem te vagy,
rátalálni magamra minden belső üvöltésben,
szegényeknek adni levedlett rongyaimat,
legnagyobb menedékre szükség mégis bennem van.
Beszéltem mocsokról és gyűlöletről
minden kamaszkori energiámmal,
mára tisztulni látszok a ködből,
holnap sem érthető logikákkal.
Bár millió cselekedetem volt céltalan,
s direkt voltam ellentéte mondatoknak,
nem bánom a veled töltött örök pillanatokat,
hiába takarok mindent feledtető fátyollal.
Mert szeretlek, ahogy szeretni még nem tudtam –
és ahogyan nem lehet.
A nyughatatlanok bizonyosságával kellesz,
s a tiszták őszinteségével csallak csak meg,
ahogy szél fákat morzsol eggyé össze,
majd alkotnak azok tömör kötelet.
Én nem voltam szentek tulajdona soha,
és az ördögöt sem tisztelem,
csak egyetlen szívemnek mindenhatója;
Te, te, te…
