A Sohonyai Attila felhasználó összes verse >>>
Mikor
Ha már az élet dallamos mezői zajjá válnak,
se fül, se szem nem kíván hangot e kornyikának,
s pohár feneke is rút ódán jelez,
te csak rám nézel, és megértesz.
Mikor fáradtan esek le lábad elé,
eszem inkább csak a magányt szeretné,
mikor elhiszem hogy nem kellesz,
te csak rám pillantasz, s legyintesz.
Mikor már busz se vár rám, s ember is elfeled,
s érces hangon mondom az életre; mit ér ez?
Mikor nincs hozzám erőd, se kedved,
te csak átkarolsz, és megértesz.
Mikor vén napokon ünnepeid feledem,
s ősz hajad szálait túrja béna kezem,
mikor talán nehézség lesz már neved,
te csak megcsókolsz, s megértesz…
S mikor újra zenét bont a rét,
minden rossz feled s megyek eléd,
mikor te már nem leszel a régi helyen,
megköszönöm, s megértem!
