A Kubisch Edit Andrea felhasználó összes verse >>>
Egyedül I.
Bámulok ki a fejemből
hideg lépcsőn ücsörögve,
s a sötét kéklő eget
elmerengve szemlélem.
Nem látok, s nem is hallok,
nem érzem a meleget,
mely a nyári estén körül ölel engemet.
Fejemben megválaszolatlan kérdések
Lelkemben megannyi gyilkos elmélet.
Panaszomat meghallgatja egyedüli,
magányos személyem.
Túloldalt az ablakokon a
rolók zárva vannak
- vagy nyitva még-
családi fény kacsingat nevetve felém.
Hangok az ajtókon túli világból
szűrödnek ki felém,
lépések zaja halkul s befogad az éj.
Küldenek haza mások-de hova menjek?!
Az otthonom mely régen volt, már rég elveszett.
Elbújok egy sötét zugba,
s térdemre hajtom fejem.
Érzem- forró könnyek szántják
végig kezem.
Elfeledem a holnapot
s elfelejtem a " talánt ".
Elfeledek mindent, s elvisz a " halál ".
A kapu már oly rég nyitva áll
- csak engem vár-
és befogad engem is az elmúló világ.
2000.
