A Adrián Pethő felhasználó összes verse >>>
Hasadás
Láttam, amit látnom kellett,
Mit színfalak közt nekünk teremtettek.
Csak hallgatom, amit hallgatnom kell,
Mert a bárány mást tenni nem mer.
Ha mondanám, amit mondanék,
Velem többet te nem lennél,
Sárba löknek s felkötnek,
Vagy hegy csúcsáról lelöknek.
Így maradok a fehér bárány, mely belül fekete,
Más, mint a többi; néznek, de ezt szeretem.
Miért legyek olyan, mint aki csak beáll a sorba,
Míg lehetnék Duce, ki a világok pusztítója?
Kinek gondolata más, elfognám és felkötném,
Félnének tőlem, s én ezt szeretném.
Beteg ember vagyok, és én ezt tudom,
Diktátor lennék, gondolkodni nem tudok.
Én mindig is a nép szabadságát és szeretetét,
Ígéretek és akaratok tömkelegét,
Anyám s apám tiszteletét
Szerettem volna megszerezni, s elérni már rég.
Hibáimat felismerve, a teljesítést megkímélve,
Életem kis részét élve,
A csúcsok csúcsára megyek,
Bús, bánatos kiáltással magamat a mélybe vetem,
S lelkem újra velem lehet.
