A Lucy Howard-Lion felhasználó összes verse >>>
Az én sorsom Cathy emlékére
Fekete a felhő, mi felettem lebeg,
az én szívem oly sötét a tiédhez!
Csak annak nyíltam meg, ki igazán törődött velem,
romok közt lépkedtem bánatomba merülve.
Nincs, ki úgy bánna velem, mint te.
Sötét hely, bús város, te nem voltál velem,
te, hűséges barátom.
Százszor hibáztam, te mindig elnézted.
Csak én nem.
Közös utunkat a halálod változtatta meg,
egyedül maradtam a Földön nélküled.
Sokan bántottak, s te mindig ott voltál:
védtél, óvtál, szerettél.
Emlékszel még? Mielőtt itt hagytál engemet,
fogtad a kezem, nevettél a rosszban is,
amikor nem voltak még oly rövidek a nappalok.
S sötétedik. A világ elfordul tőlem.
Cserben hagyott mindenki, a sort a rendszer
vezette. Cserben hagyott több száz embert,
mikor terroristának mondta azokat,
kiket magára hagyott a hatóság.
A bántalmazókkal nem törődtek, így az áldozatok
jutalmazták meg szenvedéssel a kínzóikat.
Mikor a halálsoron kellene ülniük a bűnösöknek,
de a törvény nem teszi, ők végzetül megölték bántalmazójukat.
A rendőrség őket körözi, miközben csak
visszaadták a támadóiknak a fájdalmat.
Vicces... mert a Had is ezt teszi.
Csak nekünk a rendszerben van engedélyünk, rangunk,
s politikai okokból bevinni sem mernének minket.
Sokan hittek engem egy ócska dallamnak.
Fekete volt a felhő, mi felettem lebegett,
az én szívem oly sötét volt a tiédhez!
Csak annak nyíltam meg, ki igazán szeretett engemet.
