A Istvan Kasa felhasználó összes verse >>>
Hogy mi voltál nekem
Hogy mi voltál nekem jár a fejemben ezen a hétfőn,
néha hajnalokban gondolok rád, merőben kétkedőn.
Elveszett már az illatod az orromból, nem érzem,
a kezed szorítását a kezemből hiánynak nem félem.
Voltál nekem hajnali meleget adó ölelés a téli fagyban,
jelentettél nekem első napsugarat a tavaszi pirkadatban.
Voltál következő lépés egy csendes vasárnapi séta közepén,
törökülés a fűben, két cigaretta, te és én, meg az öleb-én.
Kialvatlan éjszaka után a másnapi szédülésemben a mosoly,
felugró üzenetben a fekete szív, meglepődtem ettől sokszor.
A reggeli friss kávé pergő illata a folyó partján, tejjel keveredve,
nyitott ablakon besurranó levegő a nyári éjszakának nehezedve.
Két dal között a csilingelő hang, ami beleszól a fülembe,
néha azt éreztem, általad vagyok igazán mélyen szeretve.
S mára már ez mind átalakult, az érzés elhalványult,
eltűnt, mint mi a ködben, előttünk csak a kérdő válaszút.
S ezen a hétfő estén, amikor rád gondolok vagy nekem,
egy lecke, amit ha akarok, ha nem, itt lesz végleg velem.
A szavaid, mint éles kés a bőrömön, hosszú sebet hagytak,
ma te vagy a sebből lehulló utolsó vércsepp, kiszárad a patak.
Egy múló emlék a múltnak utolsó részeg, remegő alkonyán,
egy meg nem valósult, himbálódzó jövőkép a füzetem margóján.
Egy reggeli, rosszul elkészített kávé utolsó megalkuvása,
a megalapozott boldog jövőm egyik múltbeli tapasztalása.
