A Zoltán Nagy felhasználó összes verse >>>
Ha látod ezt, nem látod!
Az ablakon befáradó fények nem érnek el,
mivel semmi sem érdekel, s az árnyékban élek,
kimondanám, ami érzek, de félek,
megnyílni, ezért az érzéseimről nem beszélek,
inkább írok róla, úgysem olvassa senki sem.
Fáradtság hatalmas terhe nyomja a vállam,
amivé sosem akartam pont azzá váltam,
furcsa mondom a tetteimet sosem bántam,
pedig hiába akartam jól, de veled mindig rosszul bántam!
Vádolj nyugodtan, bőven van miért,
de amit tettem az érted volt nem másért,
nem érted, de más ért,
akinek elmeséltem mindent, csak azt nem kiért,
ő felfogta azt, hogy téged mi ért,
de mind hiába, hisz nem tudom engem igazán ki ért,
mert a szavaim mögötti érzelmek a figyelmet megkerülve ki ért!
A sötétség által irányított néma világba,
ahol minden szó elveszik, hiába,
szólt üvöltve, mert elnyeli a világ némasága.
Szemet ragyogtató emlékek ébresztenek,
sírás kerülget tőlük, s néha rám találnak,
ilyenkor hozzád magam közel érezhetem,
az álca érdekében a szavaim takarnak.
Nem akarom, hogy bárki meglássa,
de ő hiába hallja meg lássa.
