A Zoltán Nagy felhasználó összes verse >>>
Szerelem szobor
Szerelmünk szobránál a magány uralkodik,
lassan be lepi a hiányod indái,
nap-nap után fájdalmasabb rájönni,
hogy nélküled a boldogság nem működik!
Elfogadom, s élem, amit nem élnék,
elfogom, ami a múltban élénk.
Elhozom a jelenbe, mintha ez lenne az a perc,
elhúzom az időt amíg csak lehet.
Szépen cseng hangod a dicső múltban,
édesen emlékszem, de sós a múltam,
hevesen és fájón elmúltam,
kedvesen bevallom kedvesem, hogy elbuktam!
Szemeimen vakság ül, így nem látok tisztán,
szerettem a fákat, mára csak tisztás!
Szerelmem irántad, mint a bükk oly hatalmas,
szemtelen árnyság szeretettel felhatalmaz.
Arra a tettre, ami szívemet égeti,
annak mit sem mond, ki élheti,
azt, ami szívemet igazán élteti,
s vége, csendbe árny temeti!
Végre végére érve, csak arra kérlek:
véres végénél végleg ints búcsút nékem!
Lásd síromból kinőtt szeretetem fáját,
vágd, gyújtsd fel, hogy mások ne láthassák!
