A Zoltán Nagy felhasználó összes verse >>>
Egy test, két lélek
Hallottam már sok mindent,
párat még el is hittem,
de amit a legszívesebben arra nincs esélyem.
Mikor és hol lenne? Nem tudom!
csak azt, hogy fáj, amikor arra gondolok:
El mentél semmi nélkül,
a fő gonosz az egészségügy!
Bele gondolni is rémes,
hogy boldogan kávéztak másnap,
néhány ember erre is képes,
hogy fittyet hány a gyászra!
A szívem dobog sajnos, bár nem értem miért,
tudom te is hallod, de sajnos nem unod még.
Állítsd le, mint az orvosok a gépeket,
unom már bámulni a kék eget,
hátha felcsillan rajta a két szemed.
Bár nem hiszek a túlvilágban,
mégis arra vágyom, hogy valahol együtt leszünk,
túl gondolok mindent, túlságosan mi ránk vall,
elképzelem néha, hogy a családi asztalnál együtt eszünk.
Csupán csak képzelet,
nézd ott a nővérem,
mutatok a semmire, s szét tárom a két kezem,
furcsa, de érted vétkezem,
hogy legyen az bármi, bárhol, de végre veled legyek,
mondtam már neked, hogy tiéd is az én életem,
de nélküled fél ember vagyok, ezért félek
megtenni azt a lépést mivel hozzád érhetek,
vársz rám már jó pár éve,
bírd még egy kicsit kérlek,
eldobni mindent érted megéri,
nincs itt olyan, aki megérti,
mert az ő testvérük a saját életét éli!
