A Zoltán Nagy felhasználó összes verse >>>
Játék
Egy hideg este későn érsz haza,
én fent maradtam, félve vártalak.
Mikor bejöttél az ajtón, minden rossz érzés kiszállt belőlem,
sírva rohantam hozzád, s ölellek az összes erőmmel.
Mosolyogva rám szólsz, hogy miért nem alszok, s megpuszilod arcom,
bekisersz a szobánkba és nyitva hagyod az ajtót,
hogy amíg eszel láss engem ahogy alszok.
Tudom néha idegesítő vagyok számodra,
nem szándékos csak szeretnék veled lenni,
emlékszem a nagy hóra es a szánkóra,
ahogy húztál és tudtad, hogy lefogok esni.
Homokozóban hangosan nevetek,
körülöttem furcsán néznek rám a szülők és a gyerekek.
Észre sem vettem addig őket,
amíg az egyik azt nem mondta, hogy nincs is itt a nővéred!
S folytatta, hogy egyedül ülsz itt és a semmin nevetsz,
hülye vagy?! Ezért nincs hozzád senkinek se kedve!
Némán tűrtem a fájdalmat, nem sajnáltattam magam,
csak azt sajnáltam, hogy eltűntél ismét, s egyedül maradtam.
Nem is sírtam, mert anyánknak nem akartam rosszat,
inkább játszottam tovább, s úgy tettem, mintha még mindig ott lettél volna.
De már nem láttalak, csak éreztem a jelenléted,
lassan felfogom, hogy meghaltál, s csak a fejemben létezik a jelen léted.
