A Zoltán Nagy felhasználó összes verse >>>
1 átlagos este
Sötétbe merült a szobám, amint beléptem,
kapcsoltam valami zenét és a ruhámat letéptem.
Sírva ültem az ágyon, várva a halált,
cigi a kezemben, s a szívemben hatalmas kár.
Hallom, hogy valaki közeledik,
anyám jön rám szólni?
Mert nem tud aludni a zenétől,
de csak egy intő jel volt a nővéremtől.
S mikor kinyitódott az ajtó meglepődtem,
ott állt előttem újra és rögvest megölelt.
Boldogság töltötte meg újra szívem,
a fájdalom a gondokkal együtt elszállt,
olya messzire, hogy valahol el vesztek,
mint én a szemében, pedig nincs semmi az arcán!
Se száj, se orr, semmi sem,
furcsa, de még haja sincsen,
de így is ő a legszebb!
Sajnos sosem nem hallottam beszélni,
de mindig tudja mikor mit kell mondani!
A gondolataimmal kommunikálnunk,
így nem lehet semmi és senki erősebb nálunk!
Bármi jöhet, amíg itt ül velem szemben a széken,
az egész világ felrobbanhat, azt sem venném észre!
Mindig meghallgat, s minden rossz időszakon át segít,
tanácsokat ad mit és hogyan kell csinálni,
persze így is szoktunk hibázni,
de sosem tudnék ezért rá haragudni!
Sőt semmiért sem, hisz mindenkinél jobban szeretem,
csak azt az egyet utalom, ami vele kapcsolatos, amikor búcsúzni kell.
Sajnos nem látom mindig, de tudom, hogy minden percben velem van,
s óva int onnan, ahol tudja, hogy érhet baj.
