A Zsombor Antal felhasználó összes verse >>>
A Gondolataimban
Néha gondoljuk hogy kissé őrültek vagyunk.
De ha elveszünk egymás szemeiben az olyan édes.
Senkinek se dolga, senki el se hinné, hogy ez mennyire elég és majd így adjuk át egymást szeretetét.
És van olyan hogy nehéz.
Mert ez így van rendjén?
Me egyszer elhiszem hogy éltem, egyszer majd télen. Egyszer majd a végben. Ő meg Én ha kell szeretjük egymást vérben vagy sárban.
Néha napján kételkednék, hogy vagyok-e Én elég?
És gondolom hogy biztos másnak kezébe jobb helyen lennél, más férfi jobban csókolna, De szeretnélek úgy szeretni, ahogy senki más.
Kiáltsd a nevem ha nincs kihez menni, Idézd ezt a pár sort ha magányos vagy, és èn ott teremnék ha engednéd,ha, tehetném. Hisz tudom hogy az utunk majd egy napon válik kettőből eggyé.
Hisz tudod az igazságot.
Tudod hogy csak egy van.
Kinek a kezén karc van mit szerzett harcban.
Sajnos aki büszke nem élte meg a pillanatot mit úgy várt hogy nem látja hogy. A fia miként lelt lelki békére, megtalálta a párját az ország másik végébe, de kit bánt ez? Toljad fiam de sose add a nagyot
Vajon onnan fentről belelátsz e a törött lelkünk mélyébe?
Sose hagyd hogy a lelkünk egymástól száljon szabadon a sötét végbe, mert úgy veszne kettő újból egy egy felére
