A Henrik Imre Csökmei felhasználó összes verse >>>
Sötét utas
Ne nézz már rám mert elolvadok
Aranybarna szemeid olyan nagyok
Azonnal a rabja vagyok
Belesuttogsz fülembe
Én csak habogok hüledve
Időm sincs szünetre
Elnyelnek csoda ajkaid
Mint főnixet hamvai
Csak szorítsanak karjaid
És én mégis elcsesztem
Űr támadt a lelkemben
Sosem leszel már mellettem
A sötét utas elvett tőlem
Itatott álörömmel bőszen
Míg valaki mássá nőttem
Nem bírtam őt elengedni
Lehet rám neheztelni
Olyan volt mint szeretkezni
Megszűnt akkor minden gondom
És mégis jött a baj utána folyton
Az utas célja hogy mélybe dobjon
Elvette tőlem legnagyobb (kis)kincsem
Minden hazugságát elhittem
Cserébe mostmár senkim sincsen
Bódító önmagát kínálta
Végzetes táncba hívásra
Elkerülhetetlen kínzása
Ellen kellett volna állni pezsgésének
Mert tűntek el vele az emlékképek
S nem mutattam miatta gyengédséget
Én vagyok a hibás
Ez szimplán nem vitás
Nem lehetek angyal mellett piás
De szeretnék jobbá lenni
A sötét utas nélkül kelni
Veled közös levegőt venni
Remélem ha ezt olvasod
Fejedben azt forgatod
Az életed majd velem folytatod
De nem kell ezt mondanod
Nyugodtan eldobhatod
Unnám én is a borszagot
De igazából én veled élnék holnapot.
