A Dóra Kovács felhasználó összes verse >>>
A napsütötte vihar
Szeretlek, mondod, s mégis félsz,
hogy túl sok, vagy kevés vagy nekem.
Menni akarsz, de a kezed
magával ránt, s nem enged el engem.
Nézel rám, mint ki indulna,
de láncom a lelked húrja.
Szemeden át látom a harcot,
hallom a lelked halk zaja súgja.
Pihennél, mégis futsz tovább,
s félsz, hogy tartozni hiba lenne.
Ne dönts helyettem, ki vagy te nekem,
ne félts magadtól csak higgy el engem.
Az akadályok porszemek csak mind,
amiket a szél majd messze elvisz.
Ez a mi viharunk, napsütéssel átölelve,
s együtt bármire képesek vagyunk végre.
