A Enikő Kerner felhasználó összes verse >>>
Absztrakt expresszionizmusú lét - (Paul Klee tiszteletére)
Sétálok az utcán, felfelé hullámzik, kék emberek jönnek,
háztetőn ülők, alattam a napsárga ég, körülöttem lebegő
fák százai integetnek, leszállok az égbe, a szikrázó fénybe
smaragdzöld folyóban úszok el, keresztben a végtelent,
parton parttalan mélységben fürdök, vörös harmattal
repülők, a világ megnyúlik, apró állatok, látó növények,
vesznek körbe, szivárvány egyenesen utat mutat egy
dimenzió másik oldalán át, és átfolyok rajta, a valóságba.
Sétálok az utcán, a szürke aszfalt a cipőmet koptatja,
emberek mennek, szemükkel kutatnak valamit, amit
soha nem találnak, valamit amit soha nem
láthatnak
tornyokban a házak, ablakban a jelen, bezárt elmével
tátognak a növénytelen létben, és sűrű füstben élnek
a pupilla kitágul, ibolyakék kisvirág nyiladozik a réten
körbe veszik, nézegetik, színtelen vízzel élesztgetik
az ólomszürke jelenben, és nem értik, sehogy sem értik.......
(itt szeretném megjegyezni, hogy az első két sor valóban egy sor, és így tovább
