A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Édes, drága kincsem
(Megmutatom neked, hogy honnan ered az ember...)
Elbeszélek, hogy megértsd, te vagy itt a lét...
Megszülettél valahol, nagyon messze tőlem,
Akkor fogtam fel, sorsunk lesz a tét.
Értéked az, ami téged óriássá tesz.
Lepkeszárnyon jársz, és lépted nem érint földet.
Benned vasgondolat arannyá lesz,
Őszi táj nyomodban nem kíván több zöldet.
Glória úszik tested körül a nappali fényben,
Két szemeddel olyat látsz, amit ember nem lát.
Esküszik rád az is, kinek szíve elveszett a mélyben.
Lábad nyomán friss eső mossa az út porát.
Képes lettél az ébredésre, s hogy kérdés nélkül ébressz.
Kivétel vagy az „annyi” közt. Te más vagy, te itt vagy.
Arcodon látom a jövőt, s hogy éjjel álmod szép lesz.
Őseidben büszkeséget, s hogy élted nekem színt hagy.
Fontos ez! Ha elhiszed, minden élő úgy tesz!
Nem foglak le, szabad vagy, ma kitárul a világ.
Haladj mindig jó irányba, utat sose tévessz,
Füled tövén legyen mindig új és szép a virág.
Emberként én elhiszem, hogy mindent és mindig látok…
Melletted én elhiszem, hogy súlya lett a szavaknak.
Tapasztalom és érzem, hogy a tudás sokszor átok,
S hogy bennem csupán töredékek maradnak.
Törhetett magából a Föld egy darabot,
Mikor az ember a színtelenből színre lépett.
Törékeny földbe temette el azt, aki halott,
S szórta mélybe azt, aki régen idetévedt.
Kísérsz engem, s én kísérlek szótlanul,
Lábunk akadályt lépne szavak szárnyán.
Képviselsz, mikor az énem múlttá alakul,
S helyünk már hidegül az idő ágyán.
Nagyon hosszú, s szinte felesleges történet,
Nem szánok rá időt, s nem veszek el tőled.
Hiszen mit ér mesélni: milyen az emberélet,
Ha pillantásod és szemed mélye az, mi győzhet?
Érzel engem, éreztél, mikor megszülettél.
Ami én vagyok, az te vagy mind.
Ha rólam egy gondolatot megejtettél,
Hálám el nem múlik, kezem csak feléd int.
Ha gondoltad is, hogy jó vagyok, hogy ember vagyok,
Hogy vagyok olyan jó, mint te,
Láttad akkor, hogy benned egy csokor szépet hagyok,
S büszkén állok vétkem felette.
Édes, drága kincsem! Innen jöttem, ez vagyok.
Megyünk tovább, míg megérted, mi vagyunk a csillagok.
Ha megérted, hogy egy a világ, mely téged s engem alkot,
Úgy egy világ lett kettőnknek, s létünk összehajlott.
(Lina emlékére, Manónak)
