A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Milyen furcsa
Milyen furcsa, milyen feltételes… milyen kényes, de kellemes mégis.
Miért kellhet bármi, ha elég meleg a saját takaróm?
Mégsem elég meleg, ha folyvást nem a valóm.
Most karomon az erek mentén megfagyott a vér is.
Ez az emberi életem: a tanárom, a képletem…
A magasságom oka, és minden sejtem mozgató ereje.
Az én „Uram“… Sosem leszek csontjaim veleje.
Milyen magas leszek, ha megáll a Föld énvelem?
Óra, mosdó, menetrend a falra írva. Összetett dolgok ezek.
Népes állomás, az ember minden népének gyűjtőhelye.
Itt lesz egyszer a lerombolt falak eltűnt ereje.
Felébrednek a múlt tanúi, és egymásra lelnek a letűnt felek.
