A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Ezek a napok
Kétes a létezés, mint a gondolat valódisága.
Könnyedén megtörik születés és vég partjain.
Lételemeként a világok ugyanúgy vesznek kárba,
mint a gondolatok vesznek el semleges tagjain.
Megőrizni szépnek a múló láthatatlant,
célt adni a folyton viharos áradatnak,
forrón tartani egy soha nem látott katlant,
feladatul minden egyes gondolatnak.
Ettől nem lesz látható, ettől nem lesz valódi.
Ettől nem lesz kézzel fogható, ettől nem lesz létező.
Ezért marad mindig egymaga, ezért határolja a végtelent.
Gondolat marad örökké, egymaga küzdi le a képtelent:
képtelennek tartja az örök létezést, előre látja a halált.
Megküzd milliárd hatással a nagyobb erőért,
maga mellett tartva egy biztosnak hitt tanárt;
egy testet, melynek ereje egykor hatalommal felért.
Összeköti a létét egy testtel, önkényesen, de kénytelenül,
lerázza az egykori igát nem létező vállairól, s ural.
Megtalálja az egyetlen járható utat a milliárd közül,
s igába hajtja a kézzel foghatót, a testre részeként utal.
Megfeledkezik saját szerepéről, minden irányba kiront,
távolságtól fogyó ereje összpontosul, de már nem lel hont.
A testben egy betegség születik, egy egyén jön a világra,
hogy a számára létező összes energiát magába rántsa.
Vele a szabad gondolatot, a minden alatt és felett álló lényt,
a támadhatatlant, a magát élőnek hívó alakzatot.
Erejét kettőzi a védekezésben, s a semmiből formálja a tényt,
hogy mostantól meg kell ossza a karzatot és a talapzatot.
Egy barlangba kell lépjen, ahol társul árnyék és visszhang jár,
s itt megreked a gondolat: a barlang minden fala megreped,
de nem enged semmilyen robbanásnak, ez a könyörtelen felár.
A gondolat nem szabad többé, ezentúl nincs egyedül,
olykor dühöng, majd álmodik, olykor kiált, végül legyengül.
Beleégett bélyeg, a test saját hangja és fénye,
beleégett a gondolatba a zörej és a kép mibenléte.
A létezés kétely, s ebbe csöppent egy kis valódi:
egy kis kézzel fogható jelen, egy kis múlt és jövő,
egy kis magány, egy zavaros áradat, egy hulló gátkő.
Magába roskadó világa ez a mindenségnek, egy kérdő szó;
létezett-e valaha, ami van, s megtalálja-e valót a való…?
