A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Fájdalomból született erő (1.)
Értem született a bátorság és az erő,
Engem vett célba a rejtőzködő mező.
Energia és erő, mélyen megbúvó fény,
Bennem rejlő, testem faló fölény.
Odalent némán figyelő pokol éget,
Elvesz minden reményt és felséget.
Elvész minden jó és megdöbbentő,
Modern bánat regél, akár a megmentő.
Régi fényben látszik aludni a határ,
Új formában metszi útját a halál.
Meglopott és eljátszott életnek hála,
Léphet tovább a súlyos feledés ára.
Értékként arany és gyémánt talál meg,
Félelemnek őrzi a jelen a jövőt meg.
Hiba és feledés repeszti a büszke falat,
Hiába könyörög múltért, elfeledett alak.
Alapjában reng meg a biztos és a kész,
Alakjában készül fel a múltból a félsz.
Tüzetesen vizsgál, felkenve kell hinnem,
Fájdalmasan hördül fel kitekintő illem.
Nagyon messze, fergeteges távolban,
Egy pontnak vélt, felrobbanó mámorban.
Persze nem talál rajtam fogást a hit és az én,
Persze erénytelenné válik szememben a fény.
Dühvel jár bensőmben táncot a hamvas,
Letarolja porát sírkövéről a farkas.
Felordítva kap madár után az örök föld,
Nem hagy szállni feljebb az örök zöld.
Átmenet, igazság búj elő őserdők mélyén,
Levonja bennem hibáit fekete fényén.
Oltalmazza az erőt a fájdalomnak tetsző űr,
Vonja meg létjogát szabadságától a kűr,
Legyen jelen fent és lent a kétszínű erő...
